„Az elmúlt években sokszor írtam, beszéltem, figyelmeztettem: hogy a magyar úszósportban rendszerszintű problémák vannak.
Aki figyelmesen olvasott, érthette az üzenetet.
Jeleztem az alábbiakat:- Az utánpótlásban nem történik valódi szakmai előrelépés. - Tehetséggondozás helyett személyes érdekek irányítanak. - Sokszor nem a teljesítmény, hanem a kapcsolatok számítanak. - Az edzői képzés, a metodika, a támogatási rendszer, a szövetségi háttér – mind reformra szorul.
Ezeket sokan kritikának, támadásnak, sőt személyes sérelemnek vették.Pedig ezek nem róluk szóltak. Hanem a jövőről.A magyar úszás jövőjéről.
A 2025-ös szingapúri világbajnokság pontos képet mutat a magyar úszósport jelenlegi állapotáról. Ez az eredménysor nem méltó a hagyományainkhoz, az elvárásokhoz, a sportba áramló forrásokhoz – és legfőképp nem méltó a versenyzőkhöz.25 fős válogatott képviselte Magyarországot – ebből:
• Mindössze 2 olyan sportoló jutott egyéni döntőbe, aki Magyarországon, magyar edzésmódszerrel készült fel.
• A válogatottból csak 5 fő tudott egyéni csúcsot úszni.
Döntős versenyzők 2025-ben:
• Kós Hubert (50–100–200 hát, 200 vegyes) – 🇺🇸 USA, Bob Bowman edzéstervei alapján
• Sárkány Zalán (1500 gyors) – 🇺🇸 USA, egyetemi program
• Zombori Gábor (400 vegyes)
• Molnár Dóra (200 hát) – az egyetlen női döntős
Ez azt jelenti, hogy 25 versenyzőből csak 2(!) tudott hazai felkészüléssel döntőt úszni.
És ami talán még súlyosabb:csak 25 versenyzőből csak 5 úszott egyéni csúcsot egy világbajnokságon.Ez nem véletlen.Ez nem balszerencse.Ez nem a versenyzők hibája – hanem a rendszeré.
Ez az eredménye egy olyan irányításnak, amely nem hallgat a szakmai hangokra.Ez a következménye annak, amikor a kritika nem párbeszédet, hanem ellenségeskedést szül.Ez a tükör, amibe most muszáj belenéznünk.Ez nem a versenyzők szégyene.Ez a felelősök felelőssége. Akik éveken át lesöpörték a figyelmeztetéseket. Akik pozícióikhoz ragaszkodva leuralják a szakmát. Akik saját önigazolásukra építenek intézményeket, nem a versenyzők jövőjére.
Ez az összkép súlyos szakmai kérdéseket vet fel:- Miért nem képes a hazai felkészítési rendszer egy ilyen méretű válogatottból versenyképes döntős szereplőket kinevelni?- Milyen szakmai tartalommal, módszertannal és támogatással készülnek a sportolók itthon?- A szövetségbe áramló támogatási összegek növekedésével mennyivel nőttek a versenyzők lehetőségei?- Hogyan lehet, hogy a kiváló utánpótlásból ennyire kevés versenyző jut el a valódi nemzetközi szintre?
A versenysport nem kommunikációs tér – hanem eredményalapú rendszer.És amikor az idő igazol vissza, az már nem vélemény, hanem tény.
Most már nem lehet a kritikát támadásként kezelni, hanem szakmai szinten kell reagálni – és változtatni.
A magyar úszósportnak nincs szüksége díszletekre.
Teljesítményre, szakmaiságra, alázatra és elszámoltathatóságra van szüksége.
Mert a jövő bajnokai csak egy működő rendszerben születhetnek meg.”