2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Két magyar katona halt meg az elmúlt napokban

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint két veszteség érte pár napon belül a magyar honvédséget. Egy 47 éves főtörzsőrmester Szarajevóban vesztette életét, egy 29 éves szakaszvezető pedig gyakorlat közben lett rosszul, és nem tudták újraéleszteni.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint két magyar katona is életét vesztette az elmúlt napokban. 2025. augusztus 5-én elhunyt egy magyar főtörzsőrmester, aki az EUFOR békefenntartó misszióban, Szarajevóban teljesített szolgálatot. A 47 éves katona 2024 augusztusa óta szolgált a misszióban az MH Légi Műveleti és Irányítási Központ állományából. Az elhunyt hazaszállítását a Magyar Honvédség biztosította.

A másik haláleset Magyarországon történt. 2025. augusztus 7-én, Sirok és Kékestető között végrehajtott menetgyakorlat során a Magyar Honvédség egyik 29 éves szakaszvezetője rosszul lett, majd keringése leállt. A helyszínen tartózkodó harctéri életmentő azonnal megkezdte az újraélesztést, amit a kiérkező mentőszolgálat folytatott.

Az életmentési kísérlet sikertelen volt.

A halál körülményeit mindkét esetben szakértők vizsgálják. A közleményben a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt katonák családjainak és szeretteinek.

#halál #Magyar Honvédség

Mutasd a hozzászólásokat!