Magyar Péter vasárnap is az álhírekkel borzolta a kedélyeket. Az előzményekről ebben a cikkünkben írtunk.

Takács Péter nem volt rest helyretenni a nárcisztikus messiást, miután hazugságokkal hergelte a proli szektát.
Poloska egy bejegyzésében az alábbiakat hazudta, még a csicskamédiába is beleszállt:
"Döbbenetes, hogy a független sajtó mindenféle ellenőrzés nélkül lehozza azt a kormányzati hazugságot, amit a székesfehérvári kórház nevében adtak ki, miszerint nem is vízszerelők mentek be szülés közben a szülőszobába, hanem egy műtős.
Senki nem kérdezte meg a kórházat, hogy mit keresne egy műtős a szülőszobában? És az édesapa cáfolatát sem sikerült elolvasni az egész független sajtónak…
Segítek:
“Sziasztok! Én vagyok a fent említett apuka. A történtekhez továbbra is tartom magam. Ugyan mi okom lenne kitalálni egy ekkora hazugságot megkockáztatva, hogy esetleg a kórház beperel. A feleségemnek már 2 perces fájásai voltak amikor jelezték, hogy ide most be fognak jönni a szerelők. Igen. Munkásruhában, lábzsákkal, hajhálóval. A csapokkal szórakoztak valamit, ebből gondoltam, hogy vízvezeték szerelők nem pedig festők vagy asztalosok. Teljesen mindegy kik voltak, tényleg amikor az anyuka élete legkiszolgáltatottabb helyzetét éli, akkor kell az ilyen karbantartási munkálatokat elvégezni? Innen is szeretném megköszönni a jelenlévő egészségügyi személyzet munkáját mert a feleségem egy gyönyörű szép, egészséges kisfiúnak adott életet aznap!
Üdv! Egy átlagos apa, adófizető állampolgár!”
Lehet kevesebb cikk is elég lenne a rogáni figyelemelterelés terjesztésére a digitális harcosokról és helyette körbe kéne nézni, mielőtt minden kormányzati hazugságot ellenőrzés nélkül leírtok…
Vagy akár Békés és Bács-Kiskun megyébe is leruccanhattatok volna, feltéve ha a valóság is érdekel benneteket…"
Erre reagált Takács Péter:
Magyar Péter annyira rám csavarodott ma, hogy még este is fűti a tudásvágy. Én meg kitartó tanár bácsi módjára ilyenkor is a segítségére sietek.
Figyi Kamupipőke!
Csak hogy tisztázzuk:
1. Te vagy az, aki nem ellenőriz semmilyen információt. ( Az általad újfent megalázott újságírók legalább igyekeznek.) Ha uszításra, hergelésre, gyűlöletkeltésre alkalmas, akkor mehet ki a közösségi médiába!
2. Ha kicsit odafigyelsz a kórház válaszára - mondjuk nem szokásod -, egyből megérted a következőket:
- A csőrendszer átmosó fertőtlenítése az esti órákban történik. Ilyenkor az összes csapot meg kell nyitni, hogy a fertőtlenítő folyadék mindenhová eljusson. Ezzel egyidőben a csapokra szerelt perlátorokat is fertőtleníteni kell, különben semmit nem ér az egész.
- Ezeket a műveleteket abban az időablakban kell elvégezni, amíg víz helyett fertőtlenítőszer van a csövekben.
- Ezt nyilván alapesetben vízvezeték-szerelők végzik, azonban ők - egyeztetve a kórház orvosszakmai vezetőivel - olyan helyiségbe nem mennek be, ahol ebben az időben éppen betegellátás zajlik.
- Fentiek okán az egyik egészségügyi dolgozó (esetünkben egy műtős kolléga) vállalta, hogy ezeket az egyszerű szerelési teendőket megtanulja és elvégzi ott, ahol éppen a fertőtlenítés alatt zajlik valamilyen egészségügyi beavatkozás. Így biztosítható, hogy sem a betegellátásra vonatkozó higiénés protokollok, sem a vízbiztonsági előírások nem sérülnek.
3. Ha már nem vagy elég bölcs ahhoz, hogy belásd: nem értesz mindenhez, szíved joga, csinálj hülyét magadból! Ha igényled, napjában többször is tartok neked szemináriumot, mert rád fér! De legalább azt a kedves apukát ne hozd olyan kellemetlen helyzetbe, hogy magaddal rántod a hazugságspirálodba. Neki ugyanis ezeket nem kell tudnia.
Az érintett családtól ezért a kellemetlenségért természetesen elnézést kérek magam is, a kicsi érkezéséhez szívből gratulálok és mindannyiuknak jó egészséget kívánok!
Te, Péter meg lassan pihenj le, mert ebben a hőségben már túlmelegedtek a processzoraid. (Meg ma már annyi mindent tanulhattál tőlem az ivóvízről, hogy kell egy kis idő, hadd ülepedjék a tudás! )
Jó éjt!
A történteket még Ceglédi Zoltán is kommentálta
Magyar hozzászólásban meg is említi a hibás média orgánumokat, név szerint a Telexet, a 444-et, a HVG-t és a 24.hu-t.
Ceglédi Zoltán saját Facebook-oldalán megosztva a bejegyzést – a politikus kérésének eleget téve, hogy eljusson az érintettekhez – csak ennyit fűzött hozzá:
Akik, ezt remélem, elégedetten szemlélik a teremtményüket
