2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

„Nem állhatok a változás útjába” – Visszalép a DK kecskeméti képviselőjelöltje

Visszalépett a Demokratikus Koalíció kecskeméti országgyűlési képviselőjelöltje, mert “indulásával csökkenthetné a legesélyesebb ellenzéki jelölt győzelmi esélyeit”. Várkonyi Zoltán ezt hétfőn jelentette be a Facebook-oldalán.

Várkonyi közölte, hogy tavaly decemberben fogadta el a felkérést, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltjeként induljon Bács-Kiskun megye 1. számú választókerületében a 2026-os országgyűlési választáson, „de most egy nehéz, ám annál felelősebb döntést hoztam meg”, és „hosszas vívódás után úgy határoztam, visszalépek a jelöltségemtől.”

Várkonyi Zoltán azzal magyarázta a döntést, hogy „a tét túl nagy ahhoz, hogy a kormányváltás esélyét bármilyen módon gyengítsük”. Hozzátette, hogy „nem állhatok a változás útjába, és nem lehetek az, aki a szavazatok megosztásával véletlenül is segíti azt a kormányt, amely ellen egész életemben küzdöttem”.

Szerinte indulása a választókerületben csökkenthetné a legesélyesebb ellenzéki jelölt győzelmi esélyeit, és közölte: „hiszem, hogy ez a lépés példaként szolgálhat másoknak is: most nem az egyéni érdekek és az egzisztenciák a fontosak hanem az egységes fellépés”. Várkonyi kijelentette, hogy „most az ország jövője a legfontosabb”.

#DK #Visszalépés #2026 választások #Várkonyi

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!