Virtuális üzenetet küldött a Magyarországról három évre kitiltott Kneecap a Sziget Fesztivál bulizóinak. Az északír raptrió videóját Casey Lowery koncertje alatt vetítették le.
Bár három évre kitiltották őket az országból, a Kneecap (virtuálisan) ott volt a Sziget Fesztivál utolsó, hétfői napján. A csapat este 9 óra körül osztotta meg az Instagramon, hogy 23:05-kor üzenni fog a közönségnek a The Buzz színpadnál.
Chappell Roan nagyszínpados koncertje után sokan egyből a The Buzz felé vették az irányt, a Kneecap ugyanis nem sokkal korábban posztolt arról, hogy az említett a színpadon valami üzenetvárja majd a közönséget. Mire az apró színpadhoz értünk, volt, aki palesztin zászlót lobogtatott, a mellettem álló dán lány is a Kneecap üzenetére volt kíváncsi.
Itt sincsenek, de sokkal izgatottabb vagyok, mint Chappell alatt voltam
– mondta angolul egy másik bulizónak. A lány állítólag április óta várta a Kneecapet, kifejezetten miattuk vett jegyet a Szigetre.
Zúgott a Free, free Palestine, majd a Free, free Mo Chara is – utóbbi a Kneecap azon tagja, akit terrorizmussal kapcsolatos bűncselekménnyel vádoltak a brit rendőrök, amiért egy koncertjükön állítólag meglengetett egy, a színpadra feldobott Hezbollah-zászlót.
Nagy volt a siker
A Kneecap sztorijában megadott időpontban az angol Casey Lowery lépett fel, aki az eredeti időpontnál korábban megállította a koncertet, és felvezette az írek üzenetét. Mint mondta, őt bízták meg a feladattal, hogy mutassa meg a közönségnek a Kneecap rövid bejelentését.
A rapperek az alábbi üzenetet küldték a videóban:
Hello, Sziget! Reméljük, élvezitek a fesztivált és biztonságban maradtok. Azt kívánjuk, bár veletek lehetnénk a világ egyik legjobb fesztiválján, az első európai fesztiválon, ahol a Kneecap valaha játszott. De egy gyűlölettel teli ember, Orbán Viktor miatt nem tudunk
„B*zd meg, Orbán” – skandálta a közönség a lengyelországi Kneecap-koncerten
A miniszterelnök ellen egy katowicei fesztiválon szólaltak fel.
A miniszterelnök ellen egy katowicei fesztiválon szólaltak fel.
– kezdték a szöveget, majd megszólalt a skandálás: „Fuck Orbán”, vagyis „B*zd meg, Orbán”.
Az üzenet így folytatódott: „Soha egyetlen országban sem ítéltek el minket bűncselekményért. De felhívjuk a figyelmet az elnyomásra. Amiért kritizáltuk Izrael népirtó kampányát, Viktor három évre kitiltott minket a gyönyörű országotokból. Izrael népirtást végez a palesztin emberek ellen. Orbán Viktor és a kormánya ezt támogatja” – írták.
Orbán Viktor és kormánya megpróbálta leállítani Budapesten a Pride-ot. Nem sikerült nekik. Össze kell fognunk. Ellenezd Orbánt, ellenezd Izraelt, ellenezd a népirtást. Szabad Palesztina!
– állt az üzenet végén.
(Index)
