2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A kínos baki után több balos mérőcég is elárulta: átverték az embereket

Pilhál György írása.

A biztos pártválasztók körében tíz százalékkal előzi a Tisza Párt a Fideszt – derült ki a Publicus Intézet Népszavának készített legutóbbi felméréséből. Füllentett már nagyobbat is Pulai András cége. 2022 tavaszán, az elsöprő Fidesz-siker előestéjén például kijelentette: „Zárul az olló, az ellenzék aktivitása magas, a kormánypárti szavazóknál elbizonytalanodás tapasztalható”. Ehhez képest Orbán Viktor csapata laposra verte az ollózárókat. (Pulai lelkesen dolgozik az elfekvőben pulzáló baloldalnak. Gyurcsányékkal például már akkor szerződött, amikor a habzóborász még kormányfőként vitte kátyúba az országot.)

A kínos baki után több balos mérőcég is elárulta: átverték az embereket.

Róna Dániel (21 Kutatóközpont) egyenesen úgy fogalmazott, „Az anyagok azzal a céllal készültek, hogy hülyítsék az embereket”. Hann Endre, a Medián vezetője is meggyónt: „Voltak kutatások, amelyek kimondottan a közvélemény befolyásolására készültek”. Nemrég, amikor a számvevőszék átvizsgálta a kampányfinanszírozási botrányban érintett cégeket, kiderült, Pulaiék is kaptak amerikai pénzeket. (Megjegyzem, az Egyesült Államok közvélemény-kutatói is megvezették a publikumot a tavalyi elnökválasztáson. Zömük az utolsó pillanatig Kamala Harris sikerét jósolta – ám elmaradt a demokrata hálivúd, az alulmért Donald Trump alaposan eltángálta a már hónapok óta örvendező fogpasztareklám-asszonykát.)

Akiknél még nem esett le a tantusz: a baloldali „közvélemény-kutatások” azért készülnek, hogy a messiásrajongókban 2026-ig megmaradjon a remény: Orbán Viktor legyőzhető.

Ellenkező esetben már most összedőlne a kártyavár. Habos kávénkat kortyolgatva élvezzük a kabarét.

(MNO)

#ellenzék #Pilhál György #Tisza párt #kamu felmérés

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!