A rendőrséget szerdán délután riasztotta a Szajna mentén közlekedő elővárosi vasút egyik utasa, miután meglátta a holttesteket a folyóban.

A helyszínre érkező vízi rendőrség először egy holttestet emelt ki a vízből, majd további hármat, amelyek néhány méterre voltak egymástól: az egyik körülbelül 50 méterre az elsőtől, a másik ágak közé szorult, a harmadik pedig a vízzel sodródott.
A négy áldozat már több napja a vízben volt, közülük három teljesen fel volt öltözve, míg a negyediken sem nadrág, sem alsónemű nem volt.
A holttesteket a párizsi igazságügyi-orvostani intézetbe szállították azonosításra és boncolásra.
Choisy-le-Roi polgármestere, Tonino Panetta a Le Parisiennek elmondta, hogy a holttestek bomlásnak indultak. Hozzátette, hogy valószínűleg elég messziről sodródhattak ide. A nyomozás egyelőre nem tárt fel bűncselekményre utaló nyomokat.
(MTI)
