2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Élő - Harcosok órája Szijjártó Péterrel: "Brüsszel háborús stratégiát folytat"

A Harcosok Órája csütörtöki adásában a magyar külgazdasági és külügyminiszter a vendég. Szijjártó Péter Németh Balázzsal tárja fel a történések hátterét. A miniszter szerint az európai sors alakítása kicsúszott Európa kezéből. Orbán Viktor kormányát pedig Kijev el akarja takarítani az útból.

A műsort egy tegnapi budapesti esettel kezdték. Kiégett egy busz, egy BKK busz, méghozzá brutális lángokkal. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt mondta:

A legnagyobb szerencséje Tarlós Istvánnak van, hogy nem ő a főpolgármester. Mert ha ő lenne a főpolgármester, akkor az eset után 5 perccel már Vitézy Dávid és a liberális fővárosi politikusok egészen biztosan azonnal nekiestek volna, és a lelki szemeink előtt már láttuk volna, hogy Tarlós István Marmon kannával hordja az olajat az égő buszra, hogy az még jobban égjen. Szóval a kettős mérce itt megint kijön, mert gondoljunk csak bele, hogy minden egyes vonatkésésnél, ami sajnos mindig volt, és amíg a vasút létezik, lesz is, ha nem akarjuk, vagy nem tetszik, akkor is minden egyes ügyben Lázár János személyes felelősségét veszik elő.

Hozzátette: Hogyha elromlik a biztosítóberendezés, ami elszokott, hogyha elromlik egy sorompó, ami előfordult már korábban is, meg valószínűleg elő fog fordulni a jövőben is, akkor mindig Lázár Jánost veszik elő. Érdekes módon most senkinek nem jutott eszébe, hogy ki a budapesti főpolgármester, aki inkább tiltott rendezvények szervezésével foglalkozik ahelyett, hogy a várost vezetné és mondjuk gondoskodna arról, hogy a fővárosi tömegközlekedés megfelelő minőséget tudjon produkálni. Ha ez korábban lett volna, akkor Tarlós István lenne a hibás, nem korábban van, tehát úgy látom, hogy nem hibás a főpolgármester – húzta alá.

Egyből a miniszter felelősségét vették elő, érdekes módon ez itt most nem így van. Egyébként én kíváncsi lennék a válaszra ennek a kérdésnek a tekintetében, tehát hogy Tarlós István szerint rendben van-e, úgy meghallgatnám, amit az István mond erre a kérdésre – hangsúlyozta.

A helyzet az, hogy amikor egy autópályán felújítási munkálatok zajlanak, és mondjuk kétségkívül idegesítő, hogy a sávelhúzás miatt dugó van, akkor megint mit szoktak mondani, hogy a közlekedési miniszter nem ért hozzá. Itt, amikor Budapesten nem kaszálják le a gazt és azt méhlegelőnek nevezik ki, amikor komplett sávokat zárnak le az autók elől azért, hogy 6-8 biciklis óránként ott 4 méter szélesen elmenjen, miközben egy bicikliút.

– fogalmazott a tárcavezető. A miniszter szerint egy bicikliút másfél-két méter szélességű kell, hogy legyen, de itt nem tudom, ilyen 4 méteres sávokat lezárnak azért, hogy az autósok még véletlenül se mehessenek ott, hogy egyszerre van lezárás, több közlekedés szempontjából stratégiai fontosságú helyszínen. Érdekes módon megint senki nem veti fel, hogy biztos, hogy jó kezekben van-e a főváros üzemeltetése.

Ilyenkor Vitézy Dávidot sem nagyon lehet hallani, pedig ha valaki, akkor ő aztán mindenfajta közlekedési ügyben szakértőként fel szokott lépni, de most valami olyan paktum lehet itt a háttérben, ami miatt érdekes módon sem a Magyar Péter féle mozgalom, sem Vitézy Dávid az ilyen közlekedési ügyekben valahogy Karácsony Gergely felelősségét nem szereti firtatni.

– közölte.

Brüsszel a háborút választotta

Németh Balázs ezután a háború és a béke kérdésére terelte a beszélgetést. Mint mondta, Trump és Putyin csúcstalálkozója egy komoly téma, viszont itthon teljesen komolytalan az ellenzék a Tiszától a DK-n át egészen a Momentumig. Egy momentumos üzenetet idézett, mely szerint: Az önmagát békepártinak hazudó Orbán egyetlen európai vezetőként nem csatlakozott a békét szorgalmazó EU-s nyilatkozathoz, szégyen, amit ez a kormány leművel külpolitikának álcázva.

Erre reagált Szijjártó Péter.

Tehát először is egy olyan nyilatkozatról beszél az ellenzéki pártnak ez a közleménye, amely nyilatkozat nem a békéről, hanem a háború folytatásáról szól. Ez nagyon fontos, hogy megértsük. Ugyanis mi történt? Európa, az Európai Unió, Brüsszel az elmúlt három és fél évben egy rossz, káros, hibás, veszélyes stratégiát folytatott, mert Európa, Brüsszel, a brüsszeli vezetők nem békestratégiát, hanem egy háborús stratégiát folytattak. Folytathattak volna békestratégiát is, de nem ezt választották. Ők egy háborús stratégiát folytattak.

Kiemelte: Az elmúlt 3 és fél esztendőben folyamatosan hordták, hordják az olajat a tűzre, és a brüsszeli stratégia a háború meghosszabbításához, az európai-orosz kapcsolatok már-már kibékíthetetlenné tételéhez vezettek és az európai biztonságot aláásták. Mi a következménye annak, hogy Brüsszel ezt a rossz stratégiát folytatta három és fél évig. Az a következménye, hogy az Európai Unió, Európa elveszítette azt a lehetőséget, hogy a saját jövőjéről, a saját sorsáról önmaga határozzon. Hangsúlyozta:

Tehát a saját európai sors alakítása az kicsúszott Európa kezéből. Ma Európa jövőjéről, Európa sorsáról nem Európa, nem az európaiak, pláne nem az Európai Unió és nem Brüsszel dönt. Most ennek még egy következménye az, hogy Európa, az Európai Unió, Brüsszel, ahogy tetszik, megszűnt világpolitikai tényezőnek lenni. Tehát ma az Európai Unió nem világpolitikai tényező többé.

A tárcavezető szerint ennek három oka is van.

Egyrészt mert a versenyképességünk drámai romláson ment keresztül, a teljesen elhibázott, átpolitizált, átideologizált gazdaságpolitika miatt. Az Európai Unió politikailag elszigetelte magát, hiszen gondoljunk bele, 8 évig csak a legnagyobb bunkóságokat voltak képesek mondani arról az emberről, aki most aztán az Egyesült Államok elnöke lett. Kínával szemben vámokat vezettünk be, és rendszerszintű riválisként tartjuk számon, vagy tartja számon Brüsszel Kínát. Afrikával szemben minden kereskedelmi és gazdasági és fejlesztési megállapodás előfeltételeként a genderőrület végrehajtását tették előfeltételként, szóval politikailag elszigetelte magát, és 3,5 éve képtelen helyreállítani a saját biztonságát. Tehát amit az Európai Unió Brüsszel tett az elmúlt 3,5 esztendőben, az az, hogy az európai kontinens szívében zajló háborút nem hogy nem tudta megállítani, hanem döntő felelőssége van abban, hogy ez a háború még most is zajlik. Mert ezt a háborút le lehetett volna zárni a kitöréstől számított másfél hónapon belül. Hogyha azt a dokumentumot, amit már parafáltak az oroszok és az ukránok, azt végrehajtották volna, elfogadták volna a rendezés alapjának. Ehhez képest mi történt? Nyugat-Európa rávette, rászorította, rákényszerítette az ukránokat, hogy folytassák a harcot. Na most ezt békepártiságnak nevezni, azért az szerintem elég durva. Ez a nyilatkozat nem a békét szorgalmazza, hanem megpróbálja aláaknázni a békéhez vezető utat.

Ez a nyilatkozat világossá teszi, hogy Európa szánalmassá vált ebben a tekintetben és Európa, Brüsszel továbbra is a háború folytatásában érdekelt. Ez a nyilatkozat azt írja le, hogy hogyan ne legyen megállapodás Alaszkában.

– közölte.Szijjártó Péter rámutatott: azt láttam tegnap délután, hogy mindenki telefonál mindenkivel, videokonferenciák vannak, nagyon-nagyon boldogan és elégedetten nyilatkoznak Ursula von der Leyentől Macronon át Merz kancellárig, és azt mondják, Zelenszkij, és azt mondják, hogy rendet tettünk, mert megmondtuk Trumpnak, hogy területi kérdésekről nem beszélhet Putyinnal, tehát az ügy lerendezve, nem igaz, hogy Ukrajna és Európa sorsáról nem mi döntünk, és rendet tettünk abban az ügyben is, hogy jól megmondtuk az amerikai elnöknek, hogy mi igazságos és tartós békét akarunk.

Mindenki ismeri a sztorit az elefántról és a kisegérről, amint Dumbó és Mickey egér egyszerre masíroznak át a hídon, például Mickey egér felnéz Dumbóra, és azt mondja, hogy Dumbó, hallod, hogy dobogunk? Tehát ez igazából már tényleg szánalmas. Rossz nézni az embernek, ilyen szekunder szégyenérzete van, amikor látja ezeket az európai politikai vezetőket vergődni, mutatni, hogy de hát mi is itt vagyunk, mi is fontosak vagyunk, mi is a pályán vagyunk, miközben egy nagy frászt senki nem kíváncsi az európai politikai vezetőkre, mert az európai politikai vezetőknek pont 3,5 évük volt arra, hogy megoldják ezt a válságot. 3 és fél esztendőn keresztül Brüsszel, az európai politikai vezetők nem hogy képtelenek voltak megoldani a háború okozta biztonsági válságot, hanem tovább súlyosbították a helyzetet.

– hangzott el a műsorban.

Az Európai Unió politikai vezetőinek súlyos felelőssége van abban, hogy 3,5 után sincsen béke Európában, az európai politikai vezetőknek súlyos felelőssége van abban, hogy százezrek, milliók haltak meg Európa szívében, hogy tízmilliók kellett, hogy elhagyják az otthonaikat. Az Európai Unió vezetőinek súlyos felelősségük van abban, hogy ma Európa sem gazdaságilag, sem politikailag, sem biztonság szempontjából nem sorolható a világpolitikai tényezők közé – szögezte le.

Alaszkában lesznek azok a vezetők, akik megoldhatják a helyzetet

Alaszkában lesz egy csúcstalálkozó. Ezen ott fog ülni az a két vezető, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy megoldja ezt a helyzetet. Az Egyesült Államok és Oroszország elnöke jelenleg az a két vezető, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy megoldja ezt a helyzetet. Az európai politikai vezetők nem tudják megoldani ezt a helyzetet, mert aki 3,5 éven keresztül nem tud megoldani valamit és ragaszkodik ahhoz, hogy ugyanúgy csinálja, az nem fogja tudni megoldani azt a problémát – mutatott rá Szijjártó Péter.

Közölte: A legjobban mutatja ezt a képtelenséget, hogy ne a latin szót használjam, mert félreértjük, az a legutóbbi külügyminiszteri tanácsülésen tett felszólalás Európa egyik vezető országának külügyminisztere részéről, aki azt mondta, hogy eddig elfogadtunk 17 szankciós csomagot, de lássuk be, ezek nem voltak hatékonyak, és már kezdtem örülni, ezért fogadjuk el az újabbat is. Tehát ez mutatja azt, hogy ha az ember 17-szer kudarcot vall valamivel, akkor próbálja meg 18-szor is. Ez nem tudom, hogy hol működik, de az biztos, hogy itt ebben a kérdésben nem. Szóval Alaszkában lesz egy csúcstalálkozó. A tárcavezető úgy fogalmazott:

Na most ennek a csúcstalálkozónak leegyszerűsítve kétfajta kimenetele lehet siker, vagy nem siker. És ez azért meghatározó a világ jövője szempontjából, mert itt ez a találkozó, annak a kimenetele előrevetítheti azt, hogy a világnak milyen mértékben kell egy esetleges harmadik világháború árnyékában élnie a következő években.

A miniszter szerinte többfajta sikerforgatókönyv is van, én azt gondolom, hogy siker az, hogyha olyan kimenetele lesz ennek a találkozónak, ami a harmadik világháború esélyét csökkenti. Mert jelenleg a harmadik világháború esélye sajnos jelen van. Önmagában ezért is jó hír ez a találkozó, mert mindaddig, amíg a legnagyobb hatalmak vezetői képesek egymással személyesen beszélni, addig az esetleges III. világháború esélye mindig kisebb ahhoz képest, mint amikor ők nem beszélnek. Ezért volt rendkívül felelőtlen és veszélyes az, hogy az előző demokrata amerikai elnök nem volt hajlandó beszélni az orosz elnökkel, és ezért nagyon veszélyes, káros önsorsrontó az, hogy az európai vezetők sem hajlandók beszélni Oroszország vezetőivel. Rámutatott:

Gondolhatunk bármit a háborúról, az orosz viszonyokról, magáról az orosz elnökről, de egy dologban biztosak lehetünk Európa jövőbeni biztonságos működéséhez az Oroszországgal való partnerség elengedhetetlen. És nem politikai okokból elengedhetetlen, hanem földrajzi okokból elengedhetetlen Oroszország itt van Európában a világ legnagyobb országa, egy nukleáris szuperhatalom, komolyan gondolja-e bárki, hogy lehet európai biztonságról beszélni a jövőben, Oroszország kirekesztésével, nem lehet. És aki nem képes ezt felfogni, az sajnos veszélyt jelent a jövő európai biztonságára.

A nemzetközi politikában a szereplőket két részre lehet osztani abból a szempontból, hogy miben érdekeltek. A sikerben vagy abban, hogy ne legyen sikeres ez a találkozó. Nyilvánvalóan a sikerben érdekeltek azok, akik ott ülnek a tárgyalóasztalnál. Formál logikailag szerintem nagyon ritka az, hogy az ember úgy megy el egy tárgyalásra, hogy abban érdekelt, hogy ott ne legyen siker – mondta. Hozzátette: Tehát én azt gondolom, hogy ezen talán nem is érdemes hosszasan lamentálni, de kik lehetnek azok, akik nem érdekeltek ebben a sikerben?

Szerintem például ellenérdekelt a sikerben az, aki azt látja, hogy itt egy sikeres kimenetel rávilágít arra, hogy ő maga egy rossz stratégiát folytatott az elmúlt időszakban. Szerintem ellenérdekeltek azok, akiknek kellemetlen kérdésekkel kellene szembesülniük egy esetleges siker miatt például, hogy miért nem engedték 3,5 éve azt, hogy az oroszok és az ukránok megállapodjanak, kössenek egy olyan megállapodást, ami Ukrajna számára szerintem definíciószerűen jobb lett volna, mint a most megkötendő megállapodások közül az ukránok számára a legjobb. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert 3,5 esztendő alatt nem az ukránok foglalták el Oroszország egy részét, hanem az oroszok Ukrajna egy részét.

Kiemelte: Meghalt egy csomó ember, Ukrajna egy része romokban van, 10 millió számra, vagy sok millió számra kellett, hogy ukránok elhagyják a saját otthonaikat. Így egy ország jövőjéről beszélni nagyon nehéz. 3 és fél évvel ezelőtt, ha köttetett volna egy megállapodás, az Ukrajna számára sokkal jobb lett volna, mert egyrészt meg lehetett volna úszni három és fél év háborút, másrészt pedig meg lehetett volna előzni egy csomó ember halálát és elvándorlását. És szerintem ellenérdekeltek a sikerben azok is, akik egy háborús helyzet fenntartásában a brüsszeli birodalomépítés további lehetőségét látják.

Mert amíg háború van, és amíg el lehet azt adni, hogy a fegyverszállítások olyannyira fontosak, hogy annál nincsen fontosabb. És ezért aztán, mivel ezt finanszírozni kell, hát valahonnan pénz kell, az európai gazdaságból ez most nem áll elő, ezért hitelt kell felvenni. Ha hitelt veszünk fel, vegyük fel közösen, ez egy következő lépés a brüsszeli birodalomépítés fázisaiban. És nyilvánvalóan a brüsszeli bürokraták miben érdekeltek, hogy legyen munkahelyük a jövőben is, ahhoz Brüsszelre egyre szélesedő, egyre nagyobb hatalommal, egyre több funkcióval rendelkező Brüsszelre van szükség, mert különben miért akarna az Európai Bizottság még több ezer álláshelyet a bürokratáknak az Európai Bizottságnál, tehát most tízezren dolgoznak, gondoljanak bele arra, hogy vannak ott állásban, inkább úgy mondom, az Európai Bizottságnál, tehát nyilvánvalóan ők is a háború folytatásában a birodalomépítés újabb lehetőségét és a saját hatáskörük kiterjesztésének a lehetőségét látják, tehát ebből fakadóan én azt gondolom, hogy ők is a siker ellenérdekeltjei.

– nyomatékosította a tárcavezető.

Szijjártó Péter szerint a politika tapasztalati műfaj. Egy éve ilyenkor, kicsit több mint egy éve ilyenkor átvettük az Európai Unió soros elnöki pozícióját, a miniszterelnök úr pedig egy békemisszióra indult. Elment Kijevbe, Moszkvába, Pekingbe, találkozott a török elnökkel és a leendő amerikai elnökkel. És akkor úgy nekünk estek, de úgy, hogy itt most különböző hasonlatok jutnak az ember eszébe, de azokat nem mondja. Tehát nekünk estek és minden voltunk, emlékezzünk rá. Moszkva bábjai, Putyin kémjei, a Kreml propagandistái, azt akarjuk, hogy Ukrajna kapituláljon, elfelejtettük '56-ot. Miért? Mondták ezt, mert azt mondtuk, hogy legyen tűzszünet és legyenek béketárgyalások. Ezt a két dolgot mondtuk. Hangsúlyozta:

Egy évvel ezelőtt nekünk estek, mint a fene, és óriási büntetésként az Európai Unió külügyminiszteri informális tanácsülését nem rendezhettük meg Budapesten, Úristen, de sajnáltuk, hanem annak Brüsszelben kellett lennie. De a lényeg. Azt mondták, hogy mi Európaiatlan orosz kémek Európa sírásói vagyunk, mert tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk. Miről beszélnek most? Legyen tűzszünet és legyenek béketárgyalások. Na most ez mennyire hiteles azok után, hogy napokat, heteket, hónapokat fektettek bele abba, hogy minket orosz kémezzenek azért, mert tűzszünetet és békét akarunk, majd most előállnak azzal, hogy legyen tűzszünet és legyenek béketárgyalások, szerintem ez nem hiteles. Szerintem ez nem hiteles.

Úgy fogalmazott: És ugye az a helyzet, hogy ezek az európai vezetők próbálják kihasználni azt, hogy ma a nyilvánosság úgy pörög, hogy gyakorlatilag délután már nem nagyon emlékszünk arra, hogy délelőtt mit olvastunk hírként. Tehát minden hírnek a szavatossági ideje most már csak 1-2 órában mérhető gyakorlatilag, ezt próbálják kihasználni akkor, amikor próbálnak nem emlékezni arra, hogy egy esztendővel ezelőtt, és az mennyivel hosszabb, mint néhány óra, egy esztendővel ezelőtt miket mondtak, de ezt látjuk migráció ügyében és minden más ügyben, hogy ezek mintha nem történtek volna meg.

Ukrajna és Brüsszel Tisza-kormányt akar

Németh Balázs ezután rátért a magyar-ukrán viszonyra. Emlékeztetett: az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak a korábbi vezetője írt egy véleménycikket, amelyet majdhogynem hivatalos álláspontnak is tekintenek sokan. Ebben úgy fogalmazott: Orbán Viktor egy orosz kém. Jobban teszi, hogyha elmenekül, mert hamarosan jön a kormányváltás Magyarországon, ami megoldja majd Ukrajna problémáit. Nem jó irányba mutatnak az ukrán-magyar viszony friss fejleményei – tette fel a kérdést.

Szijjártó Péter válaszában úgy reagált:

Szerintem beszéljünk nagyon egyszerűen és világosan erről a kérdésről. Ma az ukrán külpolitikai, politikai törekvések közül az egyik legfontosabb kijevi törekvés az, hogy Magyarországon jövőre a Tisza nyerje a parlamenti választást. Ma Kijev egyik legfontosabb erőfeszítése arra irányul, hogy a jövő évi parlamenti választás után ne Orbán Viktor legyen Magyarország miniszterelnöke. Mert Kijevben pontosan tudják, hogy ha Magyarországon nem nemzeti kormány lesz, hogy ha Magyarországon nem Orbán Viktor fog kormányozni nemzeti érdek alapján, hanem egy brüsszeli bábkormány lép hivatalba, akkor az a brüsszeli bábkormány azonnal beengedi Ukrajnát az Európai Unióba, azonnal megváltoztatja a fegyver és pénzszállításra való politikát, azonnal fegyvereket és pénzt küld Kijevbe, azonnal önsorsrontó módon inkább háromszor-négyszer-ötször annyiért vesz majd energiát és sokkal bizonytalanabb módon, mint a jelenlegi helyzetben, tehát Ukrajna európai uniós csatlakozásának utolsó akadályát, vagyis Orbán Viktor kormányát Kijev el akarja takarítani az útból.

És ezért ma Ukrajna, az ukrán kormány, Kijev, az ukrán politikai törekvések hegye az Budapest felé irányul, és ez a hegy arra mutat, hogy Orbán Viktort és a kormányát ki kell lökni a következő parlamenti választáson a hivatalából. Látszik, hogy ebbe komoly erőforrásokat tesznek. Tehát Magyarországon elkezdtek beépülni azokra a pontokra, ahol a politika meghatározásához szükséges hangulat kialakítása zajlik. Elkezdtek beépülni a szakértői világba, hát láthatjuk, hallhatjuk a szakértőket, amint arról beszélnek, hogy mennyire jó lenne Ukrajna európai uniós tagsága, mennyire nagy baj, hogy Magyarország ezt gátolja. Beépültek a politikába is, hiszen látjuk, politikai szereplők érvelnek Ukrajna mellett, politikai szereplők akarják azt, hogy Ukrajna európai uniós tag legyen. Politikai szereplők próbálták elhitelteleníteni a véleménynyilvánító szavazást a voks 2025-öt Ukrajna vonatkozásában, tehát az ukránok elkezdték a beépülést. És az ukránok egyik legfontosabb célkitűzése ma az, hogy ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök a következő időszakban – szemléltette a miniszter.

Tehát a helyzet ma az, hogyha azt a kérdést tesszük fel, mi Kijev, mi Ukrajna legfontosabb politikai célja jelenleg a külpolitikában, akkor az az, hogy minket, a jelenlegi magyar kormányt megbuktassák, és a Tiszát hatalomban segítsék a következő parlamenti választáson. Erről szól a dolog.

Németh Balázs ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy a Rácz András nevezetű történész, akinek a miniszterelnök is üzent valamelyik Harcosa Klubja üzenetben, aki nagy-nagy támogatója Ukrajnának és a liberális médiának egyik fontos szereplője, azzal a Tseber Rolanddal találkozott Kijevben és nagyon büszkén posztolták ezt, akit Magyarországról nemzetbiztonsági okokból kémgyanús tevékenység miatt ki kellett tiltani. Ez ugyanaz a Tseber Roland, ha még egyszer rápillantunk erre a honlapra, ugyanaz a Tseber Roland, aki megalapította Kárpátalján az első Tisza szigetet. A másik megjegyzés pedig, ami itt eszembe jutott, hogy teljesen nyíltan kijelentette Brüsszel, hogy ők kormányváltást akarnak. Szijjártó Péter hozzáfűzte:

Pontról pontra, vagy ahogy Nógrádi tanár úr szokta mondani, egy. Először is ez a Tseber nevű ember, akivel ezek szerint ez a szakértő, akit említettél, találkozott, ő a magyarellenes ukrán politika kialakításának és végrehajtásának egyik fontos szereplője. Magyarországra nemzetbiztonsági kockázatot jelent egy magyarellenes politika kiszolgálója. Innentől kezdve veszélyes az, amikor Magyar Péter testvérének nevezi ezt a jóembert, és mondjuk feltűnően mutatkozik vele. Egy, kettő. Maradjunk a tanár úrnál. Ami az orosz hírszerző, vagy nem tudom, mi a szolgálatnak a tegnapi jelentését illeti. Hát, amikor elolvastam, akkor az jutott eszembe, hogy azért már semmi nem a régi, hiszen az embernek az orosz titkosszolgálatról van egy olyanfajta, hát hogy is mondjam, elképzelése vagy képzete vagy illúziója, hogy ez aztán a világ egyik legerősebb, legfifikásabb, legsérósabb szervezete. Ehhez képest most kijönnek egy olyan jelentéssel, amit mindenki tud.

A tárcavezető így folytatta:

És akkor ennél durvább már csak az, hogy a magyarországi liberális, meg külföldről finanszírozott médiumok, meg az általuk kitartott politikusok ezt úgy adják elő, mintha ez valami óriási újdonság lenne. Hát az nem egy nagy hírszerző teljesítmény, hogy mondjuk fél évvel azután, hogy az Európai Néppárt vezetője az Európai Parlamentben világosan elmondja, hogy ők kormányváltást akarnak Magyarországon. Több mint fél évvel később ez megjelenik egy hírszerző jelentésben, hogy Brüsszel kormányváltást akar Magyarországon. Jó reggelt kívánok! Ahogy mondani szokták.

A helyzet az, hogy itt semmi újdonság nincsen, Brüsszel le akarja váltani a magyarországi kormányt, ezt mindenki látja, ezt az is látja, aki nem foglalkozik politikával. Brüsszel abban érdekelt, hogy a 27. európai uniós tagállamban is egy őt kiszolgáló, egy a brüsszeli törekvésekhez kritikátlanul viszonyuló, a brüsszeli birodalomépítést kiszolgáló kormány jöjjön létre. Erről szólt ez a tegnapi hatalmas leleplezés, amit körülbelül nem tudom, hány éve tudunk

– mondta.

Ahogy ugye ott Brüsszelben a Manfred Weber szokta mondani, tehát szégyentelenül, nyíltan, gátlástalanul, világosan megmondták a magyar embereknek, kit kell választanotok. Na most rossz lóra tettek, mert ez itt Magyarországon nem működik – hangsúlyozta.

Manfred Weber a saját közösségi felületein a minap közzétett egy videót. Először saját magát mutatja, aztán megtapsolja Ursula von der Leyen, és utána pedig Budapesten pózol Magyar Péterrel, Magyarország új arcával. Durva – hangzott el a műsorban.

Emberrablások Ukrajnában

A miniszter szerint nagyon durva, hogy ma Európa szívében megtörténhet az, hogy egy országban brutális, drámai módon zajlik egy utcai embervadászat, hogy embereket földre visznek, betuszkolnak mikrobuszokba, elvisznek ismeretlen helyre, megverik őket, van, aki ebbe bele is hal, aki nem hal bele, az frontvonalba kerül, most gondoljunk bele! Úgy fogalmazott:

Gondoljunk bele! Hogyha ilyen képeket kapnánk mondjuk valamely afrikai országból. Nem megbántva egyiket sem. Kapnánk ilyen afrikai országot, akkor az Európai Unió másnap nyilatkozatot szövegezne, hogy ez felháborító, ezt nem lehet, és minden támogatást le kell állítani az adott országnak, ami majd akkor indul újra, hogyha fölszámolják azt. Ehhez képest itt van egy ország Európa szívében, ahol nyílt utcai embervadászat zajlik, és ezt az országot be akarják hozni az Európai Unióba, mondván, hogy hát ott minden rendben van, hát ez egy olyan ország, ami aztán már minden jogállamisági feltétel teljesen.

Minket, meg a jogállamiság miatt akarnak ugye deresre húzni. De itt történt valami önleleplező szerintem. Ugye 10 éve, 10 éve zajlik a magyarellenes törvényalkotás Ukrajnában. Tíz éve kezdték el a kárpátaljai magyar közösség jogait folyamatosan csorbítani különböző jogszabályokkal, amelyek alapvetően az anyanyelvhasználat korlátozását jelentik gyakorlatilag hétről hétre. Amikor az európai politikusok minden héten, mintha ez úgy lenne, fölteszik a kérdés, hogy de mit szeretnénk ebben az ügyben, akkor mindig világosan mondjuk, hogy gyerekek, mi semmi extrát nem kérünk, csak annyit, hogy egyetlenegy jogszabállyal állítsák helyre a 2015-ös állapotot és adják vissza a jogaikat a magyar nemzeti közösségnek, magyarul csinálják vissza úgy, ahogy volt. Pont. Ó, hát azt nem lehet! Itt volt az elmúlt 2-3 hétben a botrány Ukrajnában, ahol egy törvénnyel a korrupcióellenes szervezeteket berakták gyorsan Zelenszkij alá, hogy nehogy baj legyen. Az Európai Unióban hatalmas felháborodás volt, és rákényszerítették Zelenszkijt arra, hogy egy törvénymódosítással állítsa helyre ugyanazt az állapotot, ami volt korábban. Tehát itt meg lehetett csinálni, a kisebbségi jogok ügyében nem lehet megcsinálni, ugye? Ezt állítják.

Lelepleződtek, mert ha meg lehet csinálni, hogy egy jogszabálymódosítással helyreállítják az eredeti állapotot a korrupcióellenes egy-két különbség tekintetében, akkor nem hiszem el, nincs olyan, hogy a kisebbségi jogok ügyében ne lehetne ugyanezt megcsinálni. Csak valami fontos az Európai Uniónak, valami meg nem fontos, és a magyar nemzeti közösség az a nem fontos kategóriába tartozik Brüsszel számára

– mutatott rá.

#Szijjártó Péter #Harcosok órája

Mutasd a hozzászólásokat!