2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Betörtek a kecskeméti katonai repülőtérre, MIG-29-es vadászgépek alkatrészeit vitték el

A behatolók egyszerűen átvágták a drótkerítést, hogy bejussanak.

Nagyjából két héttel ezelőtt ismeretlenek jutottak be a kecskeméti katonai repülőtérre, ahonnan ellopták a MIG-29-es vadászgépek lokátoralkatrészeit – írja a Blikk. 

A lap informátora szerint a behatolók egyszerűen átvágták a drótkerítést, felhajtották, és így be tudtak menni a reptér területére. 

A MIG-ek lokátorteréből vittek el alkatrészeket, ez a repülő orrkúpja mögött található, így azt is meg kellett rongálniuk, hogy hozzáférjenek.

A Blikk felidézi, 2019-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyben próbálta eladni a még meglévő 19 MIG-29-est. Pályázat útján próbálták értékesíteni a szabad ég alatt tárolt repülőket, ám az elektronikus aukción egyetlen licit sem érkezett. 

Pedig a 2,8 milliárdos kikiáltási ár nem is tűnt olyan rossznak, hiszen a repülők mellé a csomagban járt volna még 20 hajtómű és 298 egyéb tartozék, köztük rakéták is. Az ügyletet azonban az is nehezítette, hogy NATO-tagként csak úgy adhattuk volna el a repülőket, ha ahhoz a gyártó Orosz Föderáció hozzájárul. 

A repülőket annak idején 800 millió dollárért – akkori értéken számolva 70-80 milliárd forintért – kaptuk meg az oroszoktól, csökkentve ezzel adósságukat.

#Kecskemét #MIG-29

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!