2025. november 10. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Szétverték a tüntetők a szerb kormánypárt több irodáját, a rendőrök könnygázzal állították meg a tömeget

Belgrádban és több mint 30 szerbiai településen tüntettek csütörtök este a kormány ellen. Több helyen összecsaptak a kormányzó párt szimpatizánsaival is, írja az N1 Info és a Szabad Magyar Szó.

Újvidéken a hírszerzés épülete előtt gyülekeztek a tüntetők, majd egy részük átvonult kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) irodájához. 

Itt először betörték az ablakokat, majd tojásokkal, kövekkel dobálták meg az épületet, sőt, az N1 újvidéki tudósítója szerint egy füstbombát is behajítottak. A tüntetők megrongálták a biztonsági kamerákat, többen létrák és székek segítségével betörtek az épületbe, a homlokzatot piros és fehér festékkel öntötték le. 

A rendőrség először akkor avatkozott közbe, amikor a kormányzó párt egy másik újvidéki irodája felé indultak, itt már könnygázt is bevetettek a tömeg megfékezésére. 

Belgrádban az SNS irodája előtt a párt aktivistái őrködtek, beszámolók szerint egy csoport fekete ruhás férfi faütőkkel a kezükben állt az épület előtt. A tüntetőket és az SNS aktivistáit a csendőrök kordona választotta szét. Az N1 riporterei szerint az SNS szimpatizánsai pirotechnikai eszközöket, petárdákat és műanyag palackokat dobáltak a csendőrség kordonja felett a tüntetők irányába, akiket végül a csendőrség szorított vissza.

Az N1 cikke szerint Újbelgrádban a rendőrség könnygázzal állította meg a tüntetőket, 

a Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) az X-en közzétett bejegyzésében azt állította, hogy megverték az egyik képviselőjüket, Pedja Mitrovicot, és kórházba kellett őt szállítani.

Leskovacban a rendőrség lezárta az SNS irodáinak bejáratát.

„Vér tapad a kezetekhez” – skandálták a tüntetők az épület előtt, és többek között új választásokat és Aleksandar Vučić letartóztatását követelték.

#Szerbia #zavargások

Mutasd a hozzászólásokat!