2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Több lépcsőben von be tőkét űripari leányvállalatába a 4iG

A több lépcsős tőkeemelés első fázisában két magántőkealap megközelítőleg 36 milliárd forint tőkét emel a 4iG SDT-ben.

A 4iG Nyrt. több lépcsőben tőkét von be az űripari leányvállalatába, a 4iG Űr és Védelmi Zrt.-be (4iG SDT) – közölte az anyavállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján. 

A tájékoztatás szerint a 4iG csütörtökön alapítói határozatot hozott a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zártkörűen Működő Részvénytársaságba (4iG SDT) történő több lépcsős tőkebevonásról, a légi- és/vagy űriparban megvalósítandó beruházások, valamint a magyar védelmi iparhoz kötődő iparágakban megvalósuló projektek finanszírozására.

A több lépcsős tőkeemelés első fázisában az iG TECH II. Magántőkealap 75 millió euró, míg az iG Tech III. Magántőkealap 6 milliárd forint, azaz a két magántőkealap megközelítőleg 36 milliárd forint tőkét emel a 4iG SDT-ben, amellyel 19,7 százalékos, illetve 3,9 százalékos, mindösszesen 23,6 százalékos részesedést szereznek a vállalatban – írták.

Második lépésben előreláthatóan szeptember végéig az iG TECH II. Magántőkealap további 6 milliárd forint, az iG TECH III. Magántőkealap pedig további 54 milliárd forint értékű tőkeemelést hajt végre a 4iG SDT-ben. A két lépésben megvalósuló tőkeemelésekkel a befektetők összesen maximum 49 százalékos tulajdonrészt szerezhetnek az űr- és védelmi ipari holdingvállalatban. 

A második lépésben megvalósuló befektetések a még folyamatban lévő átvilágítási és értékelési folyamat lezárását követően kezdődhet meg – közölte a 4iG Nyrt.

(MNO)

#gazdaság #4iG #űripar

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!