2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Megvan a továbbjutás – húsz ponttal verte meg Romániát a magyar férfi kosárválogatott vb-előselejtezőn

A magyar férfi kosárlabda-válogatott Szolnokon 20 pontos győzelmet aratott Románia felett a kosárlabda-világbajnokság előselejtezőjének utolsó előtti csoportmérkőzésén, ezzel bebiztosította a továbbjutását, egyben egy lépésre került a csoport első helyének a kiharcolásához.

A meccs Nate Reuvers csillogásával kezdődött, honosított centerünk a válogatott első tíz pontjából egymaga nyolcat szerzett, rendkívül hatékonyan dolgozott az ellenfél gyűrűje alatt. 

Rosszul dobta a büntetőket a magyar csapat, de így is sikerült valahogy kierőszakolni egy hatpontos előnyt, kár, hogy az első negyed végén elfogyott a koncentráció, ráadásul az utolsó pillanatban Kuti Nándor beemelt egy ellépős triplát és máris csak egyetlen pont maradt a fór.

Amiből kettő lett a nagyszünetre, de további gyötrelmek árán.

Amíg a mieink részéről az első tripla a 17. percben esett be – Váradi Benedek dobta a „Kígyó térről” – öt rossz kísérlet után, addig negyed óra után a románok tizenegy próbálkozásból hatnál jártak, egyértelműen ennek köszönhették, hogy szorosan tartották a meccset. A félidő végén Golomán György szerzett egy közelit, majd ugyanő ugrasztotta talpra a szolnoki csarnokot, amikor a következő akcióból a lerohanás végén Pongó Marcell löbbölt passzát húzta a gyűrűbe. Hiába mentünk el végre hét ponttal, a negyed hajrája a románoké lett és egy duplányi előnnyel várhattuk a folytatást.

Az egész meccsen szívósan védekező Pallai Tamás jelenetével kezdődött az utolsó periódus, labdaszerzése után sportszerűtlen faultot harcolt ki, majd a B-közép felé fordult és lelkesítette a nézőket, felrobbant a csarnok. Ilyen hangulatban nem lehet baj – ezt gondolta talán Gasper Okorn szövetségi kapitány is és egy kicsit változtatott a rotáción, a románok viszont három triplával visszajöttek tizenöt pontra, így Perl Zoltánéknak vissza kellett jönnie a hajrára.

És ha már visszatért a szombathelyi klasszis, le is rendezte a végjátékot, nem tudták tartani a románok, akik végül húszpontos pofonnal távoztak a Tiszaligetből.

Ha a magyar válogatott győz szerdán az eddig nyeretlen Észak-Macedónia otthonában, akkor csoportelsőként kerül a világbajnoki selejtezők első csoportkörébe. 

 

KOSÁRLABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKI ELŐSELEJTEZŐ
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Románia 86–66 (19–18, 21–20, 26–5, 20–23)

(NSO)

#Kosárlabda #magyar válogatott

Mutasd a hozzászólásokat!