2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Bűnösnek mondták ki a Lánchíd-botrány főszereplőjének bűntársát

A férfi mégsem megy börtönbe egyelőre.

Többrendbeli csalás miatt a közelmúltban hét év letöltendő börtönre ítélte első fokon a bíróság a Lánchíd-botrány főszereplője, Vig Mór bűntársát – tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszéktől.

M. Márk még sincs börtönben, évek óta szökésben van, nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.

Ahogy a Magyar Nemzet felidézi, ennek a bűnügynek (amiben Vig Mórt három évre ítélték) a szálai 2018 szeptemberéig érnek: Vig és két barátja (egyikük a nemzetközi körözés alatt álló M. Márk)

szervezetten, harminckét sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni.

A csaláshoz kellett egy ghánai cég, egy kitalált történet egy dúsgazdag, ám valójában nem létező befektetőről, valamint sok hiszékeny ember.

A bűnszövetség a vádirat szerint több mint hetvenmillió forinthoz jutott csalárd módon, illetve további tizenhatmillió forintot is megkíséreltek megszerezni. Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára utalták, a pénzeket pedig a jogász pár órával az utalások után az irodájához közel eső ATM-automatából fel is vette.

Vig Mór neve azután vált ismertté, hogy 2023 novemberében megbukott egy sok száz milliós számlagyárral.

Az ügyben már tizenöt gyanúsított van. Később az is kiderült a praxisától már eltiltott ügyvédről, hogy kulcsszereplője a baloldal egyik nagy korrupciós ügyének, a túlárazott Lánchíd-beruházásnak – írta a Magyar Nemzet.

(Mandiner)

#ítélet #Lánchíd #főváros

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!