2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Magyar Péter ügyvédje megfejtette: ennek a rendszernek vége

Emlékezetes: Bárándy Péter a bukott baloldal országlásában aktívan is részt vett.

„A kormányzási hibák, az erkölcstelenség eredményezte azt, hogy mára ez összeomlott. Szóval ennek a rendszernek vége” – bizonygatta Bárándy Péter ügyvéd a KlikkTV műsorában. A baloldalhoz köthető ügyvéd a kormány összeomlásával kapcsolatos felvetését azzal magyarázta, szerint „az a harácsolás, ami zajlott az elmúlt tizenöt évben, a társadalomból kiváltott egy igényt az igazságtétel iránt”.

Bárándy Péter ugyanakkor Magyar Péter elszámoltatással kapcsolatos ígéretét is megkérdőjelezi. Rámutatott:

Magyar Péter húsz évre visszamenő vagyonosodási vizsgálatot ígért, amit nem egészen ért, mert a jogszabály csak 5 plusz 1 évet tesz lehetővé.

„A húsz éves időtartam a büntető igazságszolgáltatás esetén értelmezhető, ahol egy-egy vagyon elleni, korrupciós bűncselekmény esetén nagyon hosszú az elévülési idő” – emelte ki az ügyvéd.

Ismert, Bárándy Péter korábban aktívan részt vett a bukott baloldal országlásában, 2002 és 2004 között ugyanis a Medgyessy Péter által vezetett MSZP-SZDSZ kormány igazságügyminisztere volt. Újabban pedig Bárándy Magyar Péter ügyvédjeként tevékenykedik.

De a jogász-politikussal kapcsolatban olvasóink számára emlékezetes az is, hogy 2021-ben a botrányos kijelentéseivel újra a figyelem középpontjába került Fleck Zoltánnal együtt tett közzé röpiratot, melyben a szerzők amellett érveltek, hogy amennyiben a baloldal hatalomra jut 2022-ben, akkor akár feles többséggel is ki kell mondani az Alaptörvény semmisségét.

(Mandiner)

#bárándy péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!