Ha augusztus 20., akkor tűzijáték.

A budapesti Duna-part 5 kilométeres szakaszán, a Margitszigettől a Petőfi hídig lőtték fel a rakétákat.
Az idei sztorimesélős tűzijáték ott folytatódott, ahol a tavalyi befejeződött, vagyis István király megkoronázásával. A történet első királyunk szentté avatásával zárult, vagyis 83 év történetét mesélték el.
Gizella királyné és Szent László király mellett felbukkant benne egy áruló is, „a dölyfös és felfuvalkodott” Orseoló Péter, aki felajánlotta az országot egy nyugati hatalomnak, III. Henrik császár Német-római Birodalmának.
Kétszer is hatalomra jutott, másodszorra utódja, I. András fogságába került.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.