2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Jemen fővárosát bombázta az izraeli légierő

Két nappal azután, hogy az Irán által támogatott húszi fegyveresek rakétát lőttek Izrael felé, izraeli légicsapások érték vasárnap a jemeni fővárost, Szanaát – közölte a hútik által működtetett tévé. Helyi beszámolók szerint az izraeli támadások a elnöki komplexum, rakétabázisok, valamint olaj- és erőművek környékét célozták. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta az akciót.

Pénteken a hútik azt állították, hogy ballisztikus rakétát lőttek ki Izrael irányába. Az izraeli légierő egyik tisztviselője vasárnap elmondta: a rakéta nagy valószínűséggel több kisebb robbanótöltetet is hordozott, amiknek becsapódáskor kellett volna felrobbantaniuk.

Amióta 2023 októberében megkezdődött Izrael háborúja a palesztin fegyveres szervezet, a Hamász ellen Gázában, az Iránhoz kötődő hútik többször is támadtak hajókat a Vörös-tengeren, amit a palesztinokkal való szolidaritási akcióként állítottak be. Emellett rendszeresen lőttek ki rakétákat Izrael felé is, amelyeket többnyire sikerült elfogni. Izrael válaszul húti ellenőrzés alatt álló területeket támadott, köztük a létfontosságú Hodeidah kikötőt is.

 

#Izrael #Közel-Kelet #Jemen

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!