2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Súlyos támadás ért egy 72 éves nőt a 4-es, 6-os villamos egyik megállójában

A támadás még július végén történt a Mester utcai megállóban, az áldozatba minden ok nélkül kötöttek bele, és meg is ütötték. Az idős nő súlyos sérüléseket szenvedett, a tettest most pár megállóra a helyszíntől fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága még július végén rendelt el nyomozást, miután megtámadtak egy idős asszonyt a Mester utcai 4-es és 6-os villamosmegállóban. 

Egy fiatal nő látható ok nélkül belekötött, majd megütött, és a táskájánál fogva lerántott a villamosról egy asszonyt, aki a földre esett. A 72 éves nő az eset következtében súlyosan megsérült, az elkövető elmenekült.

 A rendőrség közleménye szerint a ferencvárosi nyomozók azonosították a támadót, K. Ramónát, és körözést adtak ki ellene.

A BRFK Közrendvédelmi Főosztályának rendőrei augusztus 23-án éjjel a 4-es és 6-os villamos vonalán tartottak ellenőrzést, mely során néhány megállóra a támadás helyszínétől, a VIII. kerületben igazoltatták a 21 éves nőt. 

Elfogását követően súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, beismerő vallomást tett.

#rendőrség #főváros

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!