Pert indított a magyar kormány a luxemburgi Törvényszéken az Európai Unió Tanács alá tartozó Európai Békekeret (EPF) ellen az Ukrajnának nyújtott több milliárd eurónyi támogatás miatt – adta hírül a Portfolio.

A kormánynak azzal kapcsolatban van kifogása, hogy a zárolt orosz jegybanki eszközök hozamát bocsátják ukrajnai felhasználásra.
A keresetet eredetileg az Európai Unió Bíróságához nyújtották be, de az a Törvényszékhez irányította az ügyet.
A luxemburgi testülethez a kormány idén július 11-én nyújtotta be a keresetét, amely aztán formai szempontból befogadta az ügyet, és augusztus 25-én közzétette az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
A per így hivatalosan is megindult.
A Tanács tavaly május 21-én fogadott el egy határozatot, amely arról rendelkezik, hogy a zárolt orosz jegybanki eszközök kezeléséből származó nettó nyereség 99,7 százalékát az Európai Békekeretbe kell átutalni. A portál is emlékeztet rá, az EPF az Unió kül- és biztonságpolitikai eszköze, amelyből egyebek között katonai támogatást, fegyvereket és hadianyagot biztosítanak Ukrajnának.
A magyar kormány szerint a fenti eljárás sérti az uniós alapszerződésekben megfogalmazott jogszerű döntéshozatal alapelveit, és az erről készült jegyzőkönyv nem tükrözi pontosan a folyamatot.
Ezért Magyarország azt kéri a bíróságtól, hogy semmisítse meg az EPF irányító bizottságának 2025 februárjában hozott döntését, amely a tanácsi határozat végrehajtásáról rendelkezett, valamint a döntést rögzítő jegyzőkönyvet.
