Egy Londonból Bákóba tartó Wizz Air-járat utasai még a felszállás előtt észrevették, hogy az egyik ablak be van törve. Ekkor már az összes utas a helyén ült az alapból több órás késéssel megérkező repülőn. A panasz bejelentése után újabb fél órát kellett várni egy biztonsági munkatárs megérkezésére, aki ragasztószalaggal oldotta meg a problémát – írja a Maszol.

Ezt követően a fedélzeten kitört a pánik. Az utasok nem tartották megfelelő óvintézkedésnek azt, hogy egy bármilyen kisboltban kapható szalaggal tapasztották be a repedéseket.
Egyikük azt nyilatkozta, jelezték a szándékukat arra, hogy másik gépre ülhessenek át, de senki sem törődött velük. Állítólag még meg sem nyugtatták a fedélzeten ülőket, az esettel és a megoldással kapcsolatban semmilyen kommunikáció nem történt.
Végül szerencsésen megérkezett a gép, a ragasztószalag bírta a strapát. Ugyanakkor a három órás repülőúton végig rettegtek az utasok, hogy a „stabilizált” ablak komoly problémát fog okozni.
Az esettel kapcsolatban a Wizz Air a Telexnek azt írta: „Bár egyesek számára a helyzet aggasztónak tűnhetett, valójában a repülőgép ablakai biztonsági okokból több rétegből készülnek. A belső réteg csak dekoratív szerepet tölt be, míg a külső rétegek speciális, edzett anyagból készülnek. Így a videón látható sérült ablak semmilyen módon nem befolyásolta az utasok vagy a repülőgép biztonságát a repülés során. Az érintett ablakot még aznap kicserélték.”
(index)
