Igazoltatták hát a benne ülő 29 éves nőt és a 36 éves férfit, majd átvizsgálták a ruházatukat és a kocsit is.

Jó döntés volt,
közel kétkilónyi kábítószergyanús anyag került elő a nő melltartójából és a járműből,ami a szakértő elsődleges véleménye szerint jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyagnak minősül.
A nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a két jászfelsőszentgyörgyi lakost. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.
A további eljárást szakértők bevonásával folytatja ellenük a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.