2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

„De jó, hogy nincs köztük Mohamed” – mondta az oroszlányi polgármester az évnyitón, miután az elsősöket köszöntötte

„Igen, mondtam, s örülök, hogy az elmúlt időszakról, a rengeteg munkáról nem, de erről hírt adnak” – válaszolta a 24.hu megkeresésére Oroszlány polgármestere, Takács Károly, miután a városvezetőnél a helyi iskola tanévnyitóján elhangzott beszédéről érdeklődtek.

Hétfő reggel ugyanis az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában a város polgármesterét is meghívták a tanévnyitó ünnepségre, az esemény Takács beszédével kezdődött, aki, miután név szerint köszöntötték az elsős diákokat, ezt mondta: De jó, hogy nincs köztük Mohamed. 

Egy másik forrás szerint a polgármester mondatai úgy szóltak, hogy Németországban már a legelterjedtebb név az iskolákban a Mohamed. 

„Nagyon örülök, hogy az előttem felsorolt elsősök között nincs ilyen. Ezt meg kell őrizni” 

– fogalmazott.

Takács Károly szavai több helyi szülőt felháborítottak, és információk szerint a tantestület nagy része is megütközött a kijelentésen. 

A polgármester egy dühös szülő Facebook-posztja alatt így magyarázta szavait:

akinek nem tetszik a beszédem, az ne hallgassa meg. S nekik ha tetszik a Mohamed név (azaz ezzel a migrációt akartam kifejezni, azzal szembeni véleményem), akkor keressenek egy migrációs országot.

#Oroszlány #tanévnyitó

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!