2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kisiklott Lisszabon egyik híres siklóvasútja, legalább 15-en meghaltak a balesetben

Súlyos baleset történt szerda este Lisszabon egyik híres siklóvasútján. 

Az Elevador da Glória vonal egyik kocsija eddig ismeretlen okból kisiklott, a balesetben legalább 15 ember meghalt és 18 másik megsérült – írta a BBC. 

A portugál mentőszolgálat szerint öt sérült állapota súlyos, a többiek – köztük egy gyerek – könnyebb sérüléseket szenvedtek.

„Lisszabon gyászol” – írta közösségi oldalán Carlos Moedas, a portugál főváros polgármestere. 

„A helyszínen a tűzoltóság, a polgári védelem és a városi rendőrség csapatai nyújtanak segítséget, az áldozatokat kórházba szállították. Jelenleg a cselekvés a fontos: támogatni a családokat, segíteni a sérülteket, és minden szükséges támogatást megadni a helyszínen lévő hatóságoknak” – tette hozzá. 

A polgármester azt is bejelentette, hogy a lisszaboni városi tanács háromnapos gyászt hirdetett a tragédia miatt.

A mentőszolgálat azt közölte, hogy portugálok mellett külföldi állampolgárok is vannak az áldozatok között, de egyelőre nem tudták megerősíteni az ő nemzetiségüket.

#Portugália #Vonatbaleset #Lisszabon

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!