2026. február 02. - Karolina,Aida
Időjárás ikon
EUR 381.86 :
USD 320.62 :

Poloska bejelentette: Hozhat ellenünk bárkit a Fidesz, jövőre eltakarítjuk őket

A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott, hogy az állampártban nem értik, hogyha az űrből is hoznak jelöltet, a magyarok akkor is tudni fogják, hogy Orbán Viktor és az oligarchák állnak mögötte.

„A Fidesz belső mérései szerint az eddigi képviselőik jelentős része teljesen esélytelenül indulna a választáson, ezért, mint régen a lejtmenetben lévő szocik, igyekeznek ismert embereket, sportolókat vagy polgármestereket magukhoz édesgetni és mögéjük bújni” – írta Magyar Péter közösségi oldalán. 

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a 21 Kutatóközpont kamu felmérése szerint a teljes népesség körében 8, a pártot választani tudók között 10, a biztosan részt vevő pártválasztóknál 16 százalékpont a Tisza előnye a Fidesz előtt. Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi júniusi méréshez képest két százalékkal nőtt a Tisza Párt tábora és eggyel a Fideszé.

A Republikon Intézet pedig hétfőn publikálta friss felmérését, amely szerint hibahatáron belül változtak a pártok közötti erőviszonyok. A kapott adatok szerint jelenleg 4 százalék Magyar Péterék előnye a teljes lakosság körében, egy hónappal korábban ez 5 százalék volt, nyár július elején pedig 6 százalék. A pártválasztók, illetve biztos szavazók körében ennél nagyobb a Tisza előnye, 5, illetve 6 százalékot mért a kutatóintézet.

#Magyar Péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!