A bírósági végrehajtómaffiával kapcsolatban kiszivárogtak hangfelvételek, ezek a Mi Hazánk Mozgalom kezében vannak, és részletekben nyilvánosságra hozzák - közölte Toroczkai.

Ezeken miniszterek nevei is hallhatóak. Toroczkai egyértelműen fogalmaz:
Több fideszes politikusnak börtönbe kell mennie, itt nem babra megy a játék a hangfelvételek alapján.
A politikus jelezte, hogy az eddig közzétett első részletben Dr. Bohács Zsolt neve hallható, a 2010-2014 közötti időszakban volt országgyűlési képviselő azonban azt már augusztus végén mondta, hogy nem tud arról, hogy érintett lenne.
Az adásban Toroczkai most egy másik nevet is említ, L. Simon Lászlóét, szintén egykori országgyűlési képviselőét – azt nem tudni, mert nem hangzik el, hogy pontosan milyen kontextusban.
Nemcsak Schadl György nincs rácsok mögött, ő a luxusingatlanjában van a Balaton-parton, viszont ez az új név azt jelenti, hogy sokkal kiterjedtebb ez a kör, mint azt eleinte sejteni lehetett – vélte a Mi Hazánk Mozgalom pártelnöke.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
