2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Orbán Viktor interjút adott az Öt-nek

A miniszterelnököt Hont András és Gavra Gábor kérdezte a hétvégén Kötcsén elhangzottakról, valamint Hatvanpusztáról, az adódemagógiáról, valamint arról, hogy miért kezd a kormány nemzeti konzultációba a Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről.

Az Öt-nek adott friss interjúból kiderül, kinek szánta a kormányfő sokat idézett megjegyzését a beszéde végén. 

A miniszterelnök második alkalommal ad interjút az Öt-nek. Az első beszélgetés 2025. április 17-én volt. Ez nyitotta meg Orbán Viktor podcast-turnéját, amelynek keretében a korábban hasonló szereplésekre nehezen ráálló politikus tavasz és a nyár folyamán számos online műsorban nyilatkozott.

„Azt mondtam, hogy a következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták” 

– mondta Orbán Viktor az Öt műsorának felvételéről távozva a Balzac újságnak, amikor a kötcsei beszédének zárómondatáról kérdezték.

A miniszterelnök az idén először nyilvánosan közvetített kötcsei politikai szezonnyitó előadásának a végén azt mondta: „Ismernek engem, nem vagyok az az ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”.

A Balzac azt is megkérdezte Orbán Viktortól, hogy Szijjártó Péter miért vett részt nemrég Kína és Hszi Csin-ping Pekingben tartott katonai díszszemléjén. 

„Azért ment ki, hogy ne kelljen nekem. Nagyon rendes tőle hogy kiváltott engem” – mondta.

#Orbán Viktor #Hont András #Öt

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!