2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kéri László: Hasonló a zűrzavar, mint Kádár bukása előtt

Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter Tisza-vezér beszédeit elemzik a legtöbbet, ha a kötcsei találkozó kerül szóba, pedig Kéri László szerint fontosabbak voltak a képek. Nem csak az, hogy Magyar Péter megjelent Kötcsén, egy korábban a Fidesz számára fenntartott térben, hanem az is, hogy hogyan. – Annak, aki távolabbról nézi az egészet, az fog megmaradni, hogy az egyik politikus különrepülővel meg páncélozott autóval jött, és rendőrök védték, a másik meg gyalog, árkon-bokron keresztül, és egyre több embert tud magával vinni – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában a politológus.

Kéri László országszerte azt látja a Fidesznél, hogy az alsó szinteken már elég jelentős az elszivárgás. Nem átállnak a Tisza mellé, inkább félreállnak a Tisza útjából. – Nem látom a helyi szintű fideszes vezetésben a szokásos legénykedést – mondta, hozzátéve, hogy szerinte arra nem lehet számítani, hogy ugyanolyan eltökélt lesz az alsó szinteken az egész klientúra, mint eddig. Orbán Viktor már nem tud nekik se pénzt adni, „csak ezt a fenyegetést”. Ami pedig a felső szinteket illeti, olyan fokú kibeszélést nem látott 15 év alatt, mint az elmúlt néhány hónapban.

 

#Fidesz #Kéri László

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!