2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Poloska bejelentette: Október 23-án Budapesten elkergetjük a kormányt

A Tisza Párt elnöke kiemelte, hogy a 2026-os választás esetleges elcsalása ellen 30 ezer szavazatszámláló bizottsági tagot toboroznak a több mint tízezer szavazókörbe, eddig már húszezren jelentkeztek.

Nagyon nagy, a rendszerváltás óta soha nem látott rendezvényt, illetve ünnepi megemlékezést tart a Tisza Párt október 23-án Budapesten – jelentette be Magyar Péter országjárásának péntek esti állomásán, Pápán. 

Az ellenzéki politikus fórumán többen is szorgalmazták, hogy az elmúlt hetek kormánypárti hazugságözönére egy nagygyűléssel kellene válaszolni.

A pártelnök arról is beszélt, hogy a Tisza Világ nevű mobiltelefonos applikációjukat nem egészen három nap alatt már több mint százezren töltötték le, és ezt hatalmas sikernek tartja, amely hozzájárulhat jövő áprilisban a választási győzelemhez.

Egy sümegi ellenzéki kérdező felemlegette, hogy tavaly az önkormányzati választáson alig egy tucatnyi szavazattal őrizhette meg pozícióját a fideszes polgármester, és utalt rá, hogy szerinte gyanús körülmények között. Kérdésére, hogy a Tisza Párt mit tesz a választási csalások megelőzésére, Magyar Péter a legalapvetőbb lépést ismertette. 

Eszerint a több mint tízezer szavazókörbe összesen 30 ezer szavazatszámláló bizottsági tagot kell delegálni, hogy minden egyes helyen legalább három emberük vigyázzon a választás tisztaságára. 

Az ellenzéki vezető szerint eddig már húszezren jelentkeztek Tisza-delegáltnak.

#Pápa #Magyar Péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!