2025. november 10. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Donald Trump új szankciókat ígér Oroszország ellen, de csak egy feltétellel

Donald Trump vasárnap sokkoló kijelentést tett: szerinte Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij „annyira gyűlölik egymást, hogy még levegőt sem kapnak”, ezért ő maga fog közvetíteni közöttük. Az amerikai elnök több mint 8000 katona haláláról is beszélt, majd bejelentette, hogy új szankciókat tervez bevezetni Oroszország ellen – de csak akkor, ha a NATO-szövetségesek is keményebb lépéseket tesznek. A demokraták szerint Donald Trump viszont rossz üzenetet küld Moszkvának.

Donald Trump vasárnap ismét hangsúlyozta, hogy kész új szankciókat bevezetni Oroszország ellen, azonban egy feltételt is közölt: az amerikai lépések az európai országok és a NATO-szövetségesek válaszától függnek majd. Az amerikai elnök emellett kritizálta előbbieket, és az orosz kőolajról való leválást sürgette.

Európa olajat vásárol Oroszországtól. Nem akarom, hogy olajat vegyenek, és a szankciók, amelyeket bevezettek, nem elég szigorúak. Hajlandó vagyok szankciókat bevezetni, de nekik is arányosan szigorítaniuk kell

– hangsúlyozta Donald Trump. Az amerikai elnök már nem először kéri számon az európai országokat, mert szerinte nem járulnak kellően hozzá a közös biztonsághoz.

Nem végzik el a munkájukat. A NATO-nak és Európának össze kell fognia, nem lehet elvárni tőlünk, hogy mi legyünk az egyetlenek, akik teljes erővel dolgozunk

– emelte ki az amerikai elnök.

Kérdéses, mikor jöhetnek a béketárgyalások

Donald Trump ismét beszélt a Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti csúcstalálkozó lehetőségéről, de szerinte „felfoghatatlan gyűlölet” van a két ország vezetője között. „Annyira gyűlölik egymást, hogy még levegőt sem kapnak” – mondta, ragaszkodva ahhoz, hogy ő lehet a kulcs ahhoz, hogy összehozza őket. „Úgy gondolom, nekem kell majd beszélnem mindkettejükkel.”

Bár még nincs megerősített dátuma a két elnök közötti tárgyalásnak, az amerikai elnök már jelezte, hogy biztosan lesz egyeztetés: „Lesznek tárgyalások. Akár csúcstalálkozónak nevezzük, akár csak összejövetelnek, nem számít, de valószínűleg nekem kell közbelépnem. Képtelenek beszélni egymással.”

Donald Trump beszédében a háborús veszteségek is nagy hangsúlyt kaptak, számadatokat is idézett, mely szerint az elmúlt héten mintegy nyolcezren haltak meg az ukrajnai háborúban. Korábban az amerikai elnök nem mondta ki egyértelműen, hogy Oroszország az agresszor, vasárnap már nem mulasztotta el hangsúlyozni.

Trump is megkapta a magáét

Az amerikai elnök NATO-szövetségesekről tett kijelentései és a konfliktus kezelése éles kritikát váltott ki a kongresszusi képviselők részéről. Adam Smith demokrata politikus teljesen eltérő véleményt fogalmazott meg. A Fox News Sunday műsorában elmondta, hogy a Kínával folytatott kereskedelmi háború külön kérdés az ukrajnai konfliktustól, és megjegyezte, hogy a vámok valószínűleg nem fognak jelentős hatást gyakorolni az oroszországi helyzetre.

A képviselő hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és a NATO-szövetségesei közötti egység szükséges Ukrajna támogatásához. „Donald Trump számára világosnak kell lennie annak, hogy Putyin kezdte ezt a háborút; ez Oroszország háborúja Ukrajnában” − szögezte le Adam Smith. Hozzátette, hogy nincsenek aggályok afelől, hogy Moszkva indította a konfliktust, ezért nekik is kell befejezni. Emellett kritizálta azt is, hogy az amerikai elnök következetlen, és ez rossz üzenetet küld Vlagyimir Putyinnak.

Úgy gondolom, Trump elnöknek világossá kell tennie, hogy támogatni fogjuk Ukrajnát, és több gazdasági szankciót kell alkalmaznunk. Nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra és Putyinra, ahelyett, hogy minden nyomást Zelenszkijre helyeznénk

− mondta a demokrata politikus, szemlézte az Index.

#Oroszország #Donald Trump

Mutasd a hozzászólásokat!