Nem működik együtt a hatóságokkal Tyler Robinson, és nem vallotta be, hogy ő lőtte le Charlie Kirköt – közölte Spencer Cox, Utah állam kormányzója a BBCszerint. Ugyanakkor Robinson környezetéből többen is segítik a nyomozó hatóságok munkáját, köztük a párja is.
Az ügyben már több embert is kihallgattak, próbálják kideríteni többek között azt is, mi lehetett az indíték.
A kormányzót beszélt a New York Times értesüléséről, miszerint hogy Robinson a lövöldözés után többekkel is beszélt Discordon, és állítólag azzal tréfálkozott, hogy ő volt az elkövető. Cox azt mondta, „csak annyit tudunk megerősíteni, hogy ezek a beszélgetések valóban megtörténtek, és az emberek nem hitték el, hogy ő lenne az.”
A 22 éves férfit 33 órával azután vették őrizetbe, hogy a 31 éves konzervatív aktivistát szerdán lelőtték a Utah állambeli Orem városában, a Utah Valley Egyetemen.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
