Barbarizmus vert gyökeret Európa egyik legnagyobb nemzetének hazájában, Svédországban a hagyományos értékek elhagyása, a józan ész mellőzése és a gyenge kormányzás következtében – reagált Orbán Viktor az X-en hétfőn Ulf Kristersson svéd kormányfő korábbi szavaira.

A magyar kormányfő kifejtette, Svédországban az igazságszolgáltatás büntetlenül hagyja tevékenykedni a kiskorúakat kihasználó bűnszervezeteket.
A svéd kormány minket oktat ki a jogállamiságról. Mindeközben a Die Welt szerint szervezett bűnözői hálózatok svéd gyerekekkel végeztetnek el gyilkosságokat, annak tudatában, hogy a rendszer úgysem ítéli el őket. Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet. A svédek jobbat érdemelnek!
– írta Orbán Viktor.
„Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend felbomlik, és marad helyette a barbarizmus. Nem arról van szó, hogy valamit elhibáztak, hanem ezek kijelentkeztek a civilizációból” – mondta a kormányfő.
„A jogállam célja, hogy garantáljuk népünk biztonságát. Ahol kiskorú lányokat rendszerszinten használnak fel gyilkosságokhoz, ott a jogállam halott
– írta Orbán Viktor.
Hozzáfűzte: „Svédország a barátunk, a svéd nagyszerű és nemes nemzet. Aggódunk Önökért! Isten áldja Svédországot!”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
