2025. december 27. - János
Időjárás ikon -2°
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Meghalt Buda Ferenc, a Nemzet Művésze

88 éves korában meghalt Buda Ferenc, a Nemzet Művésze, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító. A Kecskemét Online szerint Buda kedden hunyt el a tiszakécskei otthonában.

Buda Ferenc 1936-ban született Debrecenben, az egyetemen magyar nyelv- és irodalom szakon tanult, első versei 1955-től jelentek meg. 1963 és 1970 között Pusztavacson, Kecskeméten és Kerekegyházán tanított. A hatvanas években tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak. 1973-ban megkapta a József Attila-díjat, 2005-ben pedig a Kossuth-díjat. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, majd 2014-ben átvehette a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat.

Költészeti munkássága mellett jelentős műfordítói tevékenysége is. Baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt fordításai is voltak.

Buda Ferenc a Forrás folyóirat egyik alapítója és főmunkatársa volt. Buda haláláról a folyóirat is beszámolt a Facebook-oldalán. „Buda Ferenc számunkra nem csupán nagyszerű költő volt, hanem barátunk és mesterünk, akire mindig felnéztünk, és azzal a tudattal végezhettük munkánkat, hogy mindig teljes mellszélességgel mögöttünk áll, velünk van. A közeljövőben folyóiratunkban terveink szerint nagyobb összeállításban méltatjuk majd életét és költészetét” – írták.

#halál #Nemzet Művésze #Buda Ferenc

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!