Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője a megemlékezésen azt mondta: „ez egy pártok fölött álló ügy, hogy a nemzeti gondolatot, a patrióta gondolatot képviselő embereket ne hagyjuk elpusztítani, ne hagyjuk megtámadni”.

„Álljunk ki egymásért, mondjunk nemet az erőszakra, hiszen ez a gyűlöletpolitika az egész világban tapasztalható a konzervatív, keresztény, nemzeti, patrióta eszme ellen”
– tette hozzá. Szerinte „a büntetlen baloldali uszítás mindenhol megjelenik”.
Huth Gergely leszögezte: azért van demokrácia, hogy megvitassuk a dolgainkat, legyen sokféle platform, de ezt a fajta baloldali gyűlöletcunamit el kell utasítani, erre határozott nemet kell mondani.
George Spöttle biztonságpolitikai szakértő azt mondta, hogy őt is megrázta Charlie Kirk meggyilkolásának híre.
„Mint minden normális embert, nem is azt mondom, hogy csak a konzervatívan gondolkodókat, hanem azokat, akik egyszerűen szeretik az embertársaikat, akik elutasítják a gyűlöletet, az erőszakot, azt a fajta gyűlöletet és gyűlöletkeltést, ami jelen pillanatban a baloldalról jön” – fogalmazott. Hozzátette: a baloldalnak elfogytak az érvei.
Arról is beszélt, hogy míg a merénylőnél céltávcsővel felszerelt vadászfegyver volt, Charlie Kirk fegyverei a szavak, a gondolatok voltak, amik egy demokráciában, így az Amerikai Egyesült Államokban is szabadok.
„És ez nem tetszik az agresszív baloldalnak, hogy kimondjuk azt, amit gondolunk”
– jelentette ki.
István Dániel politikai influenszer, vlogger kiemelte: Charlie Kirk nem politikus volt, hanem „közülünk egy”, egy influenszer, véleménynyilvánító, aki meggyőzte az embereket.
Egyetemről egyetemre járt, nagyon jól tudott érvelni, bármiről bárkivel el tudott beszélgetni, és egy ponton veszélyes lett, amikor nagyjából 19 százalékban megfordította az egyetemisták véleményét – jelentette ki István Dániel.
Imával és gyertyagyújtással emlékeztek Charlie Kirkre a Szent István-bazilikánál
Gyertyagyújtással egybekötött közös megemlékezést tartottak vasárnap este hét órakor a budapesti Szent István-bazilikánál.
A Szent István Intézet által szervezet gyertyagyújtással egybekötött esemény házigazdája Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója volt.
A megemlékezésen pedig felszólalt Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója; Antal-Ferencz Ildikó újságíró, aki tolmácsolta Aczél Petra kommunikációkutató, egyetemi tanár gondolatait;
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója…
…valamint Teleki Béla, a CitizenGo magyarországi kampányfelelőse.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
