2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Története legnagyobb katonai parádéját tartotta meg Szerbia

Az ország történetének legnagyobb katonai díszszemléjét tartotta meg a szerb kormány szombaton a főváros Új-Belgrád városrészében, ahol több mint tízezer katona felvonulása mellett harckocsikat, rakétarendszereket és vadászgépeket is bemutattak – írja az MTI.

Aleksandar Vucic államfő a szemle megtekintésekor azt mondta: a felvonulás bizonyítja, hogy Szerbia képes megvédeni függetlenségét és szuverenitását, valamint elrettenteni minden külső támadót. 

A bemutatón a hazai gyártású fegyverek mellett izraeli PULS rakéta-sorozatvetőket, az Egyesült Arab Emírségektől beszerzett drónokat, orosz harckocsikat és külön járművekre szerelt, HQ-22 típusú kínai légvédelmi rakétarendszereket is felvonultattak.

Külön figyelmet kapott, hogy a francia légierő Rafale típusú vadászgépei is bemutatkoztak a rendezvényen, mivel a szerb kormány további 12 gépet rendelt ebből a típusból.

A szakértők figyelmét leginkább a PULS rakéta-sorozatvetők keltették fel, amelyek 300 kilométeres hatótávolságukkal a legtöbb balkáni ország fővárosát is elérnék. 

A parádét bírálatok is érték: az ellenzék politikai eszközként emlegette a hadsereg felvonultatását, miközben jogvédők szerint állami dolgozókat buszokkal vittek a rendezvényre, a tiltakozókat pedig a rendőrség távol tartotta az esemény helyszínétől.

#Szerbia #katonai parádé

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!