2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Hét szirénázó rendőrautó üldözte Budapesten az autóst, aki végül egy betontömbnek hajtott

A csepeli járőrök a XXI. kerületben, a Szent Imre téren akartak igazoltatni egy autóst szeptember 26-án éjjel 2 óra körül, a sofőr azonban a rendőrök jelzésére nem állt meg, hanem úgy döntött, hogy a mellette ülő utasával együtt inkább menekülőre fogja – írja a Police.hu.

A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával követni kezdték, de a sofőr ennek ellenére sem állt meg.

A követésbe hét további rendőrautó is bekapcsolódott, és Budapest több kerületét érintve

a Soroksári úton, a Könyves Kálmán körúton, az Üllői és Határ úton át folyamatosan a jármű nyomában voltak. Az autós az M51-es autóúton még a forgalommal szemben is közlekedett, majd az M0-son visszafelé hajtott Csepel irányába, amikor alig több mint 20 perc és körülbelül 50 kilométernyi menekülés után a kerület határában Szigetszentmiklós illetékességi területén egy betontömbnek ütközött.

A rendőrök igazoltatták a 27 éves sofőrt és 20 éves utasát. A vezető a balesetben könnyebben megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték. Kiderült, hogy a járművet eltiltás hatálya alatt vezette, emiatt a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság indított eljárást vele szemben, míg ámokfutása kapcsán a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Utasa a kábítószer gyorsteszt eredménye alapján korábban kokaint fogyasztott, ezért a csepeli nyomozók őt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki.

#Police

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!