A Mi Hazánk jelöltje, Kisberk Szabolcs nyerte meg az időközi polgármester-választást Gyömrőn. A szavazáson a 6041-en, a jogosultak 38,64 százaléka vett részt. Az ellenzéki párt színeiben induló politikusra 1838-an szavaztak, aki 199 vokssal előzte meg a függetlenként induló Váradi Attilát – írja a Nemzeti Választási Iroda (NVI).

A település második számú egyéni választókerületének képviselője a civil Szekrényes Gábor Zoltán, míg a hatodiké a független Lovász László lesz az NVI adatai alapján.
A szavazás kiírására azért volt szükség, mivel júliusban lemondott tisztségéről a 2024-ben megválasztott Tóth János, aki a büntetőeljárás alá vont, ez miatt a várost egy ideig háziőrizetből vezető Gyenes Leventét váltotta a település élén. A városvezető egy botrányos testületi ülés után állt fel.
Szecsődi Krisztiánt választották polgármesternek vasárnap Bezeréden - tájékoztatta a nagykapornaki közös önkormányzati hivatal jegyzője az MTI-t. Kövécsné Kozma Gyöngyi elmondta: a két független jelölt közül az új polgármester 62 voksot gyűjtött, Fekete János pedig 46 szavazatot kapott.
A voksoláson a 137 választásra jogosult polgár közül 109-en vettek részt, egyvalaki érvénytelen szavazólapot adott le. A zalai kistelepülésen azért kellett időközi választást kiírni, mert a 2024-ben megválasztott Kálmánné Németh Erika (független) polgármester személyes okok miatt lemondott hivataláról.
Az eddig képviselőként és alpolgármesterként tevékenykedő Mihovics Istvánt (független) választották meg Tótszerdahely új települési vezetőjének vasárnap – közölte a falu jegyzője az MTI-vel. Stricz Zoltán elmondta: a zalai településen 919 szavazópolgár voksolhatott, közülük 504-en járultak az urnákhoz.
