Ahogy beszámoltunk róla, vasárnap Puzsér Róbert szervezésében tüntetést tartottak a Kossuth téren Juhász Péter „védelmében”, miután a politikusnál házkutatást tartottak, valamint tanúként hallgatták ki a Szőlő utcai álhírbotránnyal kapcsolatban.
A felvételek is bizonyítják, hogy a demonstráció visszafogott érdeklődés mellett zajlott.
A résztvevők alacsony számát ugyanakkor trágársággal és ízléstelenséggel igyekeztek ellensúlyozni a felszólalók.
Az álhíreket terjesztők melletti tüntetésen megint megmutatkozott, hogy mi a színvonal a liberális oldalon.
A tüntetés két legminősíthetetlenebb beszédét ismét Radics Peti és Dave nevű youtuberek tartották.
Deák Dániel által megosztott videóban hallható, ahogy záporoztak a válogatott káromkodások. Szinte folyamatosan b és sz betűs szavak követték egymást a felszólalók néhány perces beszédeiben.
Olvasónk jelezte, hogy a délutáni cikkünkben ez a Dave nevű ember látható Puzsérral, mikor pénteken kokaint szívtak éjjel. Így már érthető minden. Cikkünk Dave és Puzsér közös kokainozásáról ide kattintva olvasható.


Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
