2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

“Mi a f*szt ordibálsz itt?” – kiabálták Hadházy Ákosnak, miután zebrát foglaltak

Hadházy kedden folytatta a vergődését. A több mint fél éve tartó tüntetéssorozat azonban elköltözött a Ferenciek teréről, miután hazafiak jelentek meg múlt héten Hadházyék mellett.

„Orbán már nyíltan megtorlásról beszél ellenzéki újságírók, influenszerek és politikusok ellen. Nem is szégyelli, hiszen a megtorlásnak nem az a célja, hogy néhány személyt megbüntessenek, hanem hogy sokan féljenek” – írta a lódoktor a mai, október 7-i tüntetéssel kapcsolatban. A "politikus" szerint most, amikor a kormány újabb megtorló jellegű házkutatásokat tart és ismét meghosszabbítja a „háborús veszélyhelyzetet”, minden korábbinál nagyobb szükség van a tiltakozásra.

Miután befejezték a zenélést és a beszédeket, elindultak a Ferenciek tere irányába.

„A zebra a hazugság jelképe. Itt szoktunk énekelni. Lehet, jövő héten már nem énekelünk, de ma még igen” – mondta az út közepén állva, majd rákezdett a Kossuth-nótára, utána pedig a Tavaszi szélre. „A propaganda legnagyobb hazugsága, hogy aki a kormányt támadja, az a hazáját nem szereti” – fogalmazott a képviselő, mielőtt a Himnuszt kezdte volna el énekelni.

Miközben Hadházy Ákos azt magyarázta, hogy nem az autósokkal, akarnak kiszúrni, csak láthatóvá akarják tenni a tüntetést, aközben egy Wolt futár „hozzászólt” az eseményhez.

“Mi a f*szt ordibálsz itt?” 

- kiabálta Hadházy Ákosnak.

A Szózat alatt pedig egy férfi sétált oda a képviselőhöz, kérlelve, hogy engedje az autósokat menni, mert 300 kilométert autóztak, hogy a gyermekét orvoshoz vihesse, de így elkésnek az időpontjukról.

Hadházy testőre elzavarta a férfit, majd Szózat után a demonstrálók nagy kegyesen elindultak a Mikszáth tér felé a Kossuth Lajos utca legkülső sávjában.

#Tüntetések #Hadházy Ákos

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!