– Forró ősz elé nézünk. Európa egyre gyorsabban sodródik a háború felé. Pár hete Koppenhágában bemutatták Brüsszel háborús tervét: Európa fizet, az ukránok harcolnak, Oroszország pedig majd kimerül.
Hogy ez mennyibe kerül és meddig tart majd, azt nem tudtuk meg.
Stratégia helyett csak vágyálmokra futotta a brüsszelieknek – írja Orbán Viktor miniszterelnök reggeli bejegyzésében. A kormányfő Dániában világossá tette: a magyarok ebből nem kérnek.
– Azóta hadjáratot indítottak Magyarország ellen. A fegyvertár széles. Kémvádak, álhír-botrányok és jogi ügyeskedés.
Megindultak ellenünk Brüsszelben és megindították a hazai helytartóikat is – hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor világossá tette, hogy ezt nem nézhetik tétlenül.
– Újra meg kell mutassuk, hogy a magyar emberek nem kérnek a háborúból.
Ezért a mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen.
Ott leszünk minden városban és minden faluban, mert most minden békeszerető magyar emberre szükségünk van
– jelentette be Orbán Viktor.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
