2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Terrorfenyegetés miatt Geert Wilders felfüggeszti kampányát

Wilders, akinek pártja jelenleg az élen áll a közvélemény-kutatásokban az október 29-re kiírt hollandiai előre hozott parlamenti választások előtt, péntek este az X-en közölte, hogy a holland terrorellenes ügynökség figyelmeztette: „célpontként nevezték meg” őt egy olyan csoport terveiben, amely több politikus ellen is támadást akart végrehajtani, köztük a belga kormányfő ellen.

Ahogyan arról portálunk korábban beszámolt, iszlamista terroristák akarták meggyilkolni a belga miniszterelnököt. Antwerpenben a rendőrök letartóztattak három gyanúsítottat, és lefoglaltak egy rögtönzött robbanószerkezetet. A rendőrség közlése szerint a vádlottak drónokra szerelt robbanószerkezettel akartak dzsihadista merényletet végrehajtani Bart De Wever ellen. Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője most „további értesítésig” felfüggesztette kampányát, miután tájékoztatták arról, hogy ő is a célpontok között szerepelt.

A leköszönő holland miniszterelnök, Dick Schoof szerint „teljesen elfogadhatatlan”, hogy Wildersnek fel kellett függesztenie a kampányát. A jobboldali politikus emiatt kihagyott egy fontos rádiós választási vitát, amelyet péntek este sugárzott a holland közszolgálati műsorszolgáltató, a NOS – írja a Politico.

Az ügyészek szerint a „dzsihadista ihletésű terrortámadásnak” más politikusok is célpontjai voltak. Az ügyészség nem nevezte meg a támadás célpontjait, de Maxime Prévot miniszterelnök-helyettes közölte, hogy De Wever is köztük volt.

Flandriai sajtóértesülések később arról számoltak be, hogy Antwerpen polgármestere, Els van Doesburg is a célpontok között lehetett.

Theo Francken védelmi miniszter nem tudta megerősíteni, hogy másokat is megcéloztak-e, de elmondta, biztos abban, hogy őt nem.

Ann Lukowiak, a szövetségi ügyészség szóvivője elmondta, ez az első alkalom, hogy olyan jelek merültek fel, melyek szerint Belgiumot drónnal célozhatják meg, „noha a jelenség már a szomszédos országokban is megjelent”.

Az ügyészség szerint a három, terrorizmus céljából elkövetett emberölés kísérletével és terrorszervezetben való részvétellel gyanúsított személy mind Antwerpenben él.

A gyanúsítottak 2001-ben, 2002-ben és 2007-ben születtek, közülük az egyiket már szabadon engedték. Belga sajtóhírek szerint a legidősebb férfit csütörtök este engedték ki bizonyítékok hiányában.

(Magyar Nemzet)

#Hollandia #geert wilders

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!