Gulyás Gergely kedden valóban találkozott Varga Judittal, jót beszélgettek, Varga „továbbra is elkötelezett, mert a hazájának és gyermekeinek is az az érdeke, hogy a polgári kormány maradjon”, de egyelőre nem kíván a közéletbe visszatérni – mondta a Mandiner Klubest vendégeként a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az esten szóba jött még Gyurcsány Ferenc, “Gulyás Gergely és Rogán Antal megrendült helyzetére” a kormányban.
A közvélemény-kutatások kapcsán a saját kutatásaiknak hisz a Fidesz, amik továbbra is alátámasztják Orbán Tusnádfürdőn mondott számait, vagyis a Fidesz nyolcvan körüli körzetet vinne most – állítja a miniszter, de hozzátette még, hogy „a valóság az lesz, amit a választás estéjén látunk".
Magyar Péter kapcsán is a sokszor elhangzott jelzőkkel kínálta meg a győri közönséget, amely tapssal is fogadta „a bolondot és az elmebeteget”.
A Szőlő utcát, illetve a „Semjén Zsolt-ügyet” nem kérte ki magának Gulyás, szerinte
az ellenzék és a sajtó lépett át minden határt, de láthatóan „kialakult egy gyűlöletközösség, amely a Tisza Párt körül szerveződött”.
Az ügy tanulsága szerinte az, hogy abszurd vád már nincs, mert mindent komolyan képesek egyesek venni.
Győrrel kapcsolatban elmondta, a tavalyi polgármesteri választáson két évtized után vesztett a Fidesz, ellenzéki városvezetője van Győrnek. Gulyás a számokat vette elő: a választást elbukó Dézsi Csaba András öt-hatezer szavazattal kevesebbet kapott, mint amennyit a Fidesz-listára a jobboldali szavazók leadtak. „A polgármesternek nem sikerült elhitetni magáról, hogy a döntései a győriek érdekét szolgálta. Ez politikai, személyes probléma, a következtetéseket pedig le kell vonni.”
