„A Tulajdonosi Bizottságban a Fidesz képviselői nem szavaztak, a Tisza képviselői pedig bátran tartózkodtak, így nem kapott többséget a Sziget Zrt.-vel kötött eddigi területhasználati megállapodás megszüntetése” – írta Karácsony.

Állítása szerint addig nem lehet új hatósági szerződést kötni – és jogszerűen kérelmet benyújtani –, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van.
Karácsony szerint ez azért lenne fontos, mert csak úgy lehet jövőre Sziget, ha a régi hatósági szerződést megszüntetik, és kötnek egy újat. De szerinte azzal, hogy a Tulajdonosi Bizottság többsége nem szavazta meg a megszüntetést, elzárták az új szerződés megkötésének folyamatát.
A főpolgármester azt írta, ha „ebben a hónapban nem tud elkezdődni a jövő évi fesztivál jegyeinek értékesítése, akkor gazdaságilag válik lehetetlenné a Sziget”.
Hozzátette, nem érti, hogy miért alakult így a szavazás. Karácsony a bejegyzése végén kezdeményezte a Tulajdonosi Bizottság újbóli összeülését, és a kérdés ismételt megvitatását.
Hétfőn Karácsony Gergely főpolgármester írt arról először, hogy a Sziget a fővárossal kötött bérleti szerződés felbontását kezdeményezte, amire később a fesztivál azzal reagált, hogy a külföldi tulajdonos üzleti döntése áll a háttérben. A fesztivál szervezői abban bíznak, hogy egy új, magyar tulajdonosi háttérrel, és az alapító, Gerendai Károly visszatérésével sikerül megmenteni a Szigetet.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
