2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Poloska közölte: Hiába a légtérzár, akkor is felszállok a drónnal

Október 23-án teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa felett – jelentette be országjárásának csömöri állomásán Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke azt is elmondta, hogy a légtérzárat nem egész napra vezetik be, hanem csak azután, hogy véget ért a fideszes Békemenet, délután fél 1-től fél 5-ig. 

Magyar elmondta, hogy már korábban engedélyt kértek a hatóságoktól a drónozásra, amit meg is kaptak, ám kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte, hogy légtérzár lesz érvényben a rendezvények ideje alatt.

„Rettegnek attól, hogy a Nemzeti meneten mindenféle zsarolás, fenyegetés nélkül sokkal többen lesznek, mint a Békemeneten” – mondta a Tisza elnöke, majd azt üzenete a hatalomnak, hogy fel fognak szállni a drónjaikkal, és meg fogják mutatni az Andrássy úton menetelő több százezer embert, akár tetszik, akár nem. 

Ha kell én fogom megnyomni a joystickon a gombot, ami fölviszi a drónokat, és meg fogja mutatni a tömeget. Ha ez szabálysértés, akkor vállalom

– mondta Magyar Péter.

#drón #Magyar Péter

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!