Az október elején megrendezett pécsi Pride-felvonulás után több eljárás is indult, de az csak most derült ki, hogy a szervezőjét is előveszi a rendőrség, hasonlóan ahhoz, ahogy Karácsony Gergelyt is kihallgatták a Budapest Pride miatt.

„Felháborítónak tartjuk, hogy Gézát és rajta keresztül minden olyan embert, aki ki akar állni a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért büntetőeljárással és büntetéssel fenyegetnek. Géza nem követett el semmit, csak élt az emberi jogaival és megszervezte minden idők legnagyobb Pécs Pride-ját, ahol ezrek vonultak fel békésen és jókedvűen” – írta a két szervezet a jövő keddre tervezett tüntetés eseményében, hozzátéve, hogy szerintük Buzás-Hábel Géza a bátorságáért elismerést és kitüntetést érdemelne, nem büntetést.
Magyarországon Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a felvonulást, az idei volt az ötödik Pride a városban. Idén szeptember 4-én jelentették be a szervezők, hogy október 4-én lesz a felvonulás, akkor is, ha a hatóságok megpróbálják ellehetetleníteni. Ez a kijelentés próbára is lett téve, mert a rendőrség két nappal később betiltotta az eseményt, a Kúria pedig helybenhagyta a tiltást. Az is kiderült aztán, hogy itt nem lesz önkormányzati rendezvény a Pride, de a szervezők ígéretének megfelelően végül megvalósult a dolog.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
