A nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban bejelentette, hogy az OTP Jelzálogbank azonos besorolásának esetében is ugyanilyen kilátásjavítást hajtott végre.

A Moody’s ezzel egy időben az eddigi ba1-ről egy fokozattal baa3-ra javította az OTP alapszintű adósminőség-értékelését (Baseline Credit Assessment, BCA), illetve kiigazított BCA-megítélését. A cég az OTP hosszú távú partnerkockázati osztályzatát (CRR) is felminősítette az eddigi Baa1-ról A3-ra.
Az OTP nettó eredménye már tavaly is meghaladta az ezermilliárd forintot, idén augusztusban pedig félelmetesen erős negyedévet jelentett. A második negyedévben történelmi rekordot jelentő adózás utáni eredményt ért el 330 milliárd forinttal, felülmúlva az eddigi rekorder 2024 harmadik negyedévi 318,5 milliárd forintot. A harmadik negyedév eredménye pénteken érkezik, amiről szintén beszámolunk majd.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
