2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Demszky: Budapest újra megbuktatja a kormányt

A korábbi SZDSZ-es főpolgármester még azzal is hencegett, hogy Budapest egyszer már megbuktatta az Orbán-kormányt 2002-ben.

A szolidaritási hozzájárulás továbbra is központi téma Budapesten, a Klubrádió meg is szólaltatta Demszky Gábort, aki reagált Karácsony Gergely azon szavaira, miszerint „ez az újabb kormányzati sarc nem az utolsó csepp a pohárban, ez már a halálos döfés”. 

A korábbi főpolgármester azt mondta, bár ő nem így fogalmazna, de általában igaz, amit Karácsony mond. 

„Én azt mondanám, hogy ez megint egy szög a kormány koporsójába. Tehát itt igazából azt gondolják, hogy elveszítették már Budapestet, de Budapestet el lehet még jobban veszíteni, és

Budapest egyszer már megbuktatta az Orbán-kormányt 2002-ben, hasonló helyzetben, hasonló okokból, az elvonások miatt, és ez most meg fog ismétlődni Budapesten, nekik itt már semmi keresnivalójuk”.

Demszky még tanácsokat is osztogatott, szerint Karácsonynak össze kellene fogni más magyar városokkal, valamint nemzetközi segítséget kellene kérnie, hogy Brüsszelben is felhívják a figyelmet a helyzetre.

„Nem szabad pánikba esni: politikai és nemzetközi mozgósításra, valamint gazdasági tartalékképzésre van szükség a főváros megvédéséhez” – jegyezte meg.

(mandiner)

#Budapest #Demszky

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!