2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Egy vipera is előkerült a nagykállói közgyűlésen kirobbant verekedésben

Az incidens fókuszában Jónás Sándor, egy helyi képviselő közösségi oldalán megjelent, egyesek szerint "erősen rasszista" vicc állt, illetve az, hogy a posztra reagálva a kommentek között olyan is volt, amelyben drogkereskedelemmel vádolták az egyik helyi roma férfit.

A 24.hu cikkében többek között erről írtak: "Juhász polgármester hűteni próbálta az indulatokat, és közölte, szerinte ez nem olyan súlyos vád, ráadásul az idő múlása úgyis bizonyíthatja, ha a vádat igazságtalanul kapta az érintett. A polgármester épp azt ecsetelte, hogy “a cigányság nem elvetemült Nagykállóban, mert az elmúlt 10-15 év alatt sokat javultunk”, amikor az közönség soraiból felállt egy, a testület álláspontját támogató férfi, és azt kérdezte: Kinek az arcát fogod leszakítani?

Ezután gyorsan elfajult a vita, egyre hangosabb lett a szóváltás, majd egy ponton a roma társaság nekiesett a férfinak, akit egyszerre többen is ütni és rugdosni kezdtek. 

A férfi a rövid roham után elővett a zsebéből egy viperát, hogy viszonozza az ütéseket, de ekkor a jelenlevők útját állták, és szétválasztották őket.

#vipera #Nagykálló

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!