2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Bill Gates szerint a klímaváltozás mégsem fenyegeti az emberiséget

Bill Gates alapvetően változtatta meg korábbi álláspontját a klímaváltozásról. A milliárdos most úgy véli, hogy bár a probléma valós, nem jelent veszélyt az emberiségre, és eljött az idő a „stratégiai irányváltásra”. Egy kedden kiadott, 17 oldalas feljegyzésében a milliárdos azt írta: a világnak a hőmérséklet-emelkedés megakadályozása helyett inkább a szegénység felszámolására és a betegségek megelőzésére kell fókuszálnia.

Bill Gates szerint a tudományos és technológiai fejlődés képes lesz kezelni a klímaváltozás kockázatait, ezért a fő célnak most az emberi szenvedés mérséklésének kell lennie, különösen a legszegényebb országokban élők esetében.

Az AP hírügynökség szerint Gates azt írta: ha választania kellene a malária eradikálása és egy tizedfoknyi hőmérséklet-növekedés elkerülése között, az előbbi mellett döntene.

A Microsoft társalapítója a dokumentumot az ENSZ brazíliai klímakonferenciája előtt tette közzé, abban kifejezve abbéli meggyőződését, hogy a világ jelenleg nem a „megfelelő dolgokra” költi a klímavédelemre szánt összegeket.

A Breitbart News cikke szerint mindez éles fordulatot jelent korábbi, apokaliptikus hangvételű figyelmeztetéseihez képest. Gates úgy fogalmazott:

„Ha valaki úgy gondolja, hogy a klíma nem fontos, nem fog egyetérteni a feljegyzésemmel. Ha viszont más szerint ez az egyetlen és legsúlyosabb probléma, az sem fog egyetérteni vele.”

Saját álláspontját „pragmatikus megközelítésnek” titulálja, amely a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat és az innováció nyújtotta lehetőségeket a szegény országok javára kívánja hatékonyabban felhasználni.

A Breitbart News felidézte: Gates az elmúlt években gyakran festett sötét képet a klímaváltozás-formálta jövőről, miközben maga is rendszeresen magánrepülővel utazta körbe a Földet azért, hogy másokat a légi közlekedés visszaszorítására és a „bolygó megmentésére” buzdítson. Ez a mostani, egyértelmű irányváltás sokak szerint annak elismerése, hogy a globális, a környezetvédelemről szóló diskurzus túlzásba vitte a félelemkeltést, miközben háttérbe szorultak az emberiség mindennapi problémái.

(Demokrata)

#Bill Gates #klímarettegés

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!