2025. november 10. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Bedrogozott sofőr üldözése közben ütközött egy rendőrautó Budapesten, többen megsérültek

A rendőrök egy másik járművet követtek, amelynek vezetője előzőleg nem állt meg a jelzésükre. A balesetben a civil jármű vétlen vezetője súlyos, két rendőr könnyebb sérülést szenvedett, az eset körülményeit az ügyészség vizsgálja.

Súlyos baleset történt Budapesten, a Róbert Károly körúton november 2-án éjjel: egy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó ütközött egy külső sávban álló autónak. A baleset következtében a civil jármű vezetője súlyosan, a két rendőr könnyebben megsérült – közölte a BRFK hétfőn a rendőrség honlapján. 

Azt írták, a rendőrök egy másik járművet követtek, amelynek vezetője előzőleg nem állt meg a jelzésükre, hanem a szabályokat megszegve, a többi közlekedőt veszélyeztetve elszáguldott. A baleset körülményeit a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vizsgálja.

A helyszínről segítségnyújtás nélkül elmenekülő autóst, egy 22 éves férfit a Dabasi Rendőrkapitányság segítségével azonosították, és még aznap elfogták a budapesti rendőrök. 

Kiderült, hogy jogosítványát már korábban bevonták, a kábítószer-gyorsteszt pedig amfetamin fogyasztását mutatta ki a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló fiatal szervezetéből.

A férfit a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályán súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása bűntett és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – zárul a közlemény.

#rendőrség #baleset #drogosok

Mutasd a hozzászólásokat!