2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Szamurájkard és drog is volt a férfi kocsijában, aki késsel mászott be egy óvodába

Őrizetbe vették a férfit, aki pénteken egy XV. kerületi óvodában okozott pánikot.

Kiderült, hogy körözés alatt állt, a közelben álló kocsijában kábítószert, bontott alkoholos üvegeket, szamurájkardot és kést is találtak.

A férfi pénteken napközben a rendőrök elől menekülve, késsel a kezében mászott be egy XV. kerületi óvoda udvarára. Azért adtak ki ellene elfogatóparancsot, mert gyanú szerint október 3-án a XX. kerületben társaival teleszkópos vasrúddal, azaz viperával bántalmazott valakit – írja a Police.hu.

Miután a Terrorelhárítási Központ munkatársai november 7-én az óvoda udvarán elfogták, orvosi ellátását követően előállították, majd a korábbi bűncselekmény miatt súlyos testi sértés kísérlete és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki. A 41 éves férfi tagadta a bántalmazást. 

Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. 

Az óvoda közelében parkoló kocsijában – amelyből a rendőröket meglátva kiugrott, és menekülni kezdett – egy üres whiskys- és egy megbontott vodkásüveget, körülbelül 100 gramm kábítószergyanús anyagot, valamint egy szamurájkardot és egy kést találtak. 

A november 7-én történtek ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, a szükséges nyomozási cselekmények folyamatban vannak.

#rendőrség #TEK

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!