A washingtoni kapcsolatokat fenn kell tartani, de a béke Ukrajnában csak akkor képzelhető el, ha Oroszország érdekei is érvényesülnek – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A politikus a RIA Novosztyinak adott interjúban hangsúlyozta: „Véleményünk szerint a konfliktus lezárása nem lehetséges az orosz érdekek figyelembevétele és a kiváltó okok felszámolása nélkül”. Lavrov a sikeres Orbán–Trump-csúcs után azt is kijelentette, hogy készen áll találkozni Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.
Lavrov kijelentései azután hangzottak el, hogy a Kreml pénteken reagált azokra a sajtóértesülésekre, melyek szerint a külügyminiszter kegyvesztetté vált volna Vlagyimir Putyinnál, miután meghiúsult a tervezett csúcstalálkozó Donald Trump és az orosz elnök között. A Reuters információi szerint Washington felfüggesztette az előkészületeket, miután az orosz külügy jelezte: Moszkva nem hajlandó engedni ukrajnai követeléseiből.
Lavrov most azt mondta:
Marco Rubio külügyminiszter és én egyaránt megértjük a rendszeres kommunikáció fontosságát. Ez elengedhetetlen az ukrán kérdés megvitatásához és a kétoldalú napirend előmozdításához.
Hozzátette, hogy Moszkva készen áll személyes találkozókra is, amikor az szükséges.
A külügyminiszter a RIA Novosztyinak adott interjúban megerősítette: Moszkva számára a Krím és Szevasztopol hovatartozása „végleg eldöntött” kérdés. Mint mondta, a 2014-es népszavazáson a félsziget lakói a „visszatérés” mellett döntöttek, így Oroszország ezt lezártnak tekinti.
Lavrov ismét bírálta a nyugati országok által szorgalmazott „béketerveket”, amelyek szerinte figyelmen kívül hagyják a konfliktus gyökereit.
A külügyminiszter szerint a tartós rendezés feltétele többek között
- Ukrajna semleges státuszának elismerése,
- az orosz nyelv és az ortodox egyház jogainak helyreállítása,
- valamint a Moszkva elleni „illegális szankciók” és a befagyasztott orosz vagyonok elkobzásának megszüntetése lenne.
Elemzők szerint Lavrov legutóbbi nyilatkozata egyszerre jelzés Washington felé és belpolitikai üzenet: Moszkva hajlandó a párbeszédre, de kizárólag saját feltételei mentén. A decemberre várt diplomáciai egyeztetések így aligha hoznak áttörést – ám a kommunikáció újraindítása önmagában is jelzi, hogy mindkét fél felismeri: a háború lezárása diplomáciai megállapodás nélkül egyre távolabb kerül.
(vg.hu)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
